Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Csókmentes ölelés
2017. augusztus 18. írta: Siklósi Botond

Csókmentes ölelés

 pexels-photo-274164.jpeg

 Fotó: Pixabay

 

Szeretünk olyan emberekkel találkozni, akik tudják kik vagyunk. Miért? Mert elmondhatjuk egymásnak érzéseinket, tapasztalatainkat, és végre egymás szemébe nézhetünk. 

Áprilisban volt már egy csoporttalálkozónk, ahol nem voltunk sokan, de kimondottan jó hangulatban telt el. Most is Lala barátunk adja a találkozó helyszínét, mint kiváló házigazda. Terveink szerint az est programjaként megtekintjük a hulló csillagokat, illetve egy éjszakai fürdőzést is beiktatunk. 

Fürdőruhát nem viszünk magunkkal, hiszen rutinos swingerezőként meztelenül szeretnénk a ráckevei- Dunában megmártózni. Természetesen, semmi sem kötelező, de ha a többiek is úgy gondolják, ebből nagyon kellemes móka alakulhat ki.

A. és Z. várnak minket az egyik plázában, onnan már együtt megyünk Lala barátunkhoz, hogy az érkező vendégek előtt egy kicsit készülődhessünk. Ezek csak apróságok, és talán nem is indokolt  előbb érkeznünk, de így öten jól érezzük magunkat. A konyhában egy közös fotó is készül, megörökítve ezt a jeles napot. 

Vanda egyeztetett a résztvevőkkel - harmincan leszünk - mindenkit lecsekkolt, hogy ténylegesen tudjunk kalkulálni a létszámmal. Lala sopszkával és firenzei salátával készült, de a grilles és tárcsás sütögetéshez mindenkinek hoznia kell a saját "sütnivalóját" ízlésének és igényeinek megfelelően. 

Fél négykor jönnek barátaink K. és L. Kétszáz kilométert utaztak, hogy együtt lehessünk. Nagyszerű emberek. A következő percekben sorba érkeznek a vendégek, és mást sem csinálunk, sorban fogadjuk őket. Néhányukat régi ismerősként, barátként üdvözlünk, de a többség még nem találkozott egymással, ahogy velünk sem. 

Érdekes pillanatok ezek, hiszen a csoportunkban úgy ezren beszélgetnek feloldódva és tabuk nélkül, szemérmet nem ismerve, de ezekben a percekben érzek némi megszeppenést. Jó energiájú, kedves emberek, akik most tudják először egymást végigmérni. Imádom ezeket a pillanatokat. 

Mivel az elmúlt napokban Vanda végezte az egyeztetéseket, csodálom memóriáját, mindenkit név szerint üdvözöl. Én próbálom lekövetni a folyamatokat, nincs idő gondolkodni, de mindenkivel igyekszünk legalább néhány szót váltani. 

Jó energiák vesznek minket körül, és arra figyelek fel, mintha "klikkek" alakulnának ki. Van akiket Lala szórakoztat - minden témakörre kapásból van legalább egy története -, vannak akik Vandával beszélgetnek, és természetesen néhányan velem. Ez egy láthatatlan energia töltekezés, szinte fürdünk ebben az áradatban. Hihetetlen, hogy ember emberre milyen csodás hatással tud lenni. 

 

grill-sausages-738080_960_720.jpg

Fotó: Pixabay

 

Előkerülnek az italok, sajtos és egyéb ropogtatnivalók, sütemények. A hatalmas ötszögletű kerti kiülő alatt megtelnek az asztalok és padok. Sült pecsenye illata száll a levegőben, grillen és tárcsán készülnek a finomságok. 

Ez a közvetlenség, a derű, az innen, majd onnan feltörekvő kacaj elvarázsol minket, és nem ciki úgy beszélni valamiről, hogy közben - szó szerint is - megérintjük egymást. Ezt a virtuális térben nem tudjuk valóságosan megélni, ez most, és itt van, megismételhetetlenül.

Már mindenki itt van. Még sem! Vanda mosolyogva mutatja be nekem az új érkező párt. J. huszonéves fiatal és nagyon csinos lány. M. harminc körül lehet, végtelen nyugalom és kedvesség van mosolyában. Most mondjam azt, hogy az a tipikus szép fiú? Zavarban vannak, aztán lassan oldódnak. 

J. energiája, figyelme, mosolya, kedvessége felkelti érdeklődésem. Tulajdonképpen ez egy pillanat műve, nem kell órákon keresztül beszélgetnünk, hogy eldöntsem, vajon már elindult bennem az a bizonyos kémiai folyamat? Nem akarom lerohanni - nem is vagyok lerohanós típus, hehe -, de azért figyelek, vajon viszonzásra talál vágyam? Igen, kimondom, vágyom erre a lányra. Nem tudom meghatározni, mi tetszik benne, és még azt sem tudom, hogy Vanda mit szól az ötletemhez?

Kevés olyan pillanat van, amikor kézen foghatom, kikerülve a figyelő tekintetek kereszttüzéből, de végre sikerül fülébe súgnom.

Nekem nagyon tetszik J. Mit szólnál hozzájuk? Benne lennél? 

Helyesek és aranyosak. Persze, örömmel! — válaszolja csillogó szemekkel, és ez zene füleimnek. 

Nem tudom eldönteni, hogy J. és M. mit szeretne, a szimpátia mennyire kölcsönös, de nálam elindult a vadászösztön, és minden vágyam, hogy ezt az energikus lányt meghódítsam. Érzem, hogy kapcsolatuk még a bimbózó korszakát éli, nagyon szenvedélyes. J. talán egy kicsit hiperaktív, és hogy teljesen őszinte legyek, ez néha zavaró tulajdonság, de most mégsem érzek ezzel kapcsolatban semmi problémát. 

Elindult bennem a vágyódás folyamata, ölelni és csókolni akarom ezt a lányt, pedig mindenben különbözik Vandától. Lehet, hogy pont ezért akarom ennyire? Na majd kiderül, de nagyon nem vagyok biztos magamban. 

Sötét van és kezd egy kicsit hűvösödni. Bepakolunk a házba mindent, ételeket, italokat, a hangulat parádés. Vanda és én nagyon fáradtak vagyunk és az órákig lefolyó kávéfőzőből kikönyörgünk néhány feketét. 

J. egy erotikus társasjátékot is magával hozott, hátha szükség lesz rá. Aztán előkerül egy nem is tudom hány oldalú dobókockának nem nevezhető eszköz, melynek oldalaira szexuális pózok, mint figurák vannak felfestve. Felnőtt játék része lesz az egymásnak kisorsolt fiú-lány párosok által gurított figura bemutatása ruhában. Mindenki játszik, és egy-egy figurát mindannyian bemutatunk, jókat nevetünk. Most átadom a szót a megismert fiatal párosnak, hogy elmondhassák, hogyan élték meg a következő órákat.

 

pexels-photo-372959.jpeg

 Fotó: Pixabay

 

J:  A társaság nagyobb része egy hullámhosszon van, Vandával és Botonddal különösen megtaláltuk a közös hangot. Azt hiszem, kijelenthetem, a szimpátia mind a négyünk részéről érezhető.
Mint utolsó bejelentkezők, nem jutott már nekünk sem szabad szoba, sem egy üres kanapé… akkor hol fogunk aludni? Vanda és Botond kedvesen felajánlják, hogy megosztják velünk a felfújt matracukat.

M:  Ez a felajánlást a Duna-parti stégen, kb. 100 km/h szélfújás közepette történik meg. Természetesen elfogadjuk és hamarosan már a szobában találjuk magunkat. Első körben mi megyünk zuhanyozni, és Botond érdeklődését nagyon felkelti J. pizsamája. Mi kettesben egymást megvárva lezuhanyozunk, és közben arról beszélünk, most mi is fog történni velünk? Visszaérve a szobába, gyors mustra következik a pizsamát illetőleg. Aztán Vanda és Botond is a fürdőbe sietnek. J. közben azon szorgoskodik, hogy valami hangulatvilágítás legyen a szobában. Erre egy világító kapcsolókkal ellátott hosszabbítót talál.

J:  Az éjszaka további eseményeivel kapcsolatban sokat sejtett a mindannyiunk által előkészített óvszermennyiség. 
Tisztán és illatosan letelepedtünk a matracra, és majdnem teljes sötétségben arról kezdünk beszélgetni, hogy most ki, mit és hogyan képzel el a továbbiakban?
Mi elég kezdők vagyunk a swinger témában, 1-2 tapasztalattal a hátunk mögött, viszont érdeklődők és nyitottak. Vanda és Botond ezt teljes mértékig tiszteletben tartva kérdezi, mit szeretnénk? 

Elmondjuk, hogy nekünk a csók és a konkrét nemi aktus mással, egyelőre nem fér bele. Illetve csók csak a lányok között működhet.
Azt is kérdezik, hogyan szeretném az orális izgatást? Hogyha Vanda elkezdi és Botond befejezi, vagy Vanda csinálja befejezésig? Utóbbi verziót választom, mert bár én már elégítettem ki nőt egyszer orálisan, engem még nem juttatott lány a csúcsra. Úgy gondolom, jó döntést hoztam, mert Vanda nagyon érzékien csinálja, iszonyúan izgató a tudat, és a helyzet is. Különösen, hogy a fiúk ekkor mellém feküdnek a két oldalamra, és egyszerre izgatják a melleimet, én pedig mindkettőjük farkát keményre masszírozom. Ennek a sok hatásnak, Vanda nyelvének és ujjainak köszönhetően hatalmasat élvezek.

M:  Nagyon izgató a tudat, hogy J.-t egy nő nyalja és én végre kizárólag a teste rezdüléseire figyelhetek. Közben simogatom és csókolom a melleit, a nyakát, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar el fog élvezni. A következő én vagyok, Vanda és főleg Botond nagyon kommunikatív a hogyan továbbal kapcsolatban. A hátamra fekszem és J. a lábaim közé térdel, simogat, és jön Vanda, csókolja a nyakam, a mellkasom, és szépen lassan mind két lány a farkammal játszik. Valami észvesztő érzés, és persze a tudat is, hogy egyszerre két lány okoz nekem örömöt. Majd jön a kérdés, szeretnék most elélvezni? (Tudni kell, hogy J.-al egyéb elfoglaltságok miatt kb. 1 hete nem voltunk együtt). Erre azt mondom, hogy szeretném meghagyni ezt az örömöt J.-nak. Szerencsések vagyunk, mert nagyon elfogadó és megértő párossal ismerkedhettünk meg Vanda és Botond személyében.

Pozitúra váltást követően megbeszéljük, hogy Vanda kapja a következő kényeztetést. Először J.-tól, majd közben én is beszállok. Botonddal közösen kényeztetjük Vanda melleit csókokkal és simogatásokkal.

 

cocktail-2387066_960_720.jpg

Fotó: Pixabay

 

J:  Még mindig nagyon új érzés számomra, hogy én puncit nyalok, mert erre csak egyszer volt példa. De tulajdonképpen az elméletet már tudom…
Viszonylag hamar jön a váltás M. személyében – utólag megbeszéltük, úgy érezte, kell a segítség, pedig igazából még nem akartam abbahagyni. Most Botonddal ketten kényeztetjük Vanda melleit és felsőtestét. Furcsa érzés azért M-t másik nő lábai között látni, de nincs bennem negatív érzés. Vanda légzése idővel felgyorsul és eljut a csúcsra. Ez csak még egy lapáttal dob a vágyaimra, hogy M-t végre magamban érezhessem, már nagyon kívánom, robbanni tudnék a vágytól.
De várnom kell, mert Botond kényeztetése következik, Vandával felváltva szopogatjuk ágaskodó farkát.

M:  Mivel magamra maradok ebben a helyzetben, és látva J. szabadon kitárulkozó fenekét, azonnal mögé keveredek. Ahogy a puncijához érek valami fantasztikus forróság és nedvesség fogad. Megsimogatom és betolom kemény farkamat, tudom, hogy már régóta izgatja a gondolat, hogy úgy szophasson egy f@szt, miközben én hátulról benne vagyok. Hát megtörténik ez is. A hangját hallva nagyon izgatja ez a pozitúra. Egyre erősebben tolom J-t és észreveszem, hogy a figyelme rám irányul. Ezt Vanda is észleli és finom izgató mozdulatokat követően beleül Botond farkába. J-tal összenézünk és kérem, Ő is üljön a farkamba.

Egymás mellett fekszünk Botonddal, és a két lány majdnem megegyező mozdulatokkal lovagol rajtunk. J. egyszer csak lelassul és finoman csúszkál farkamon. Vanda leszállt Botondról és a hátára fekszik. Vanda kap egy kiadós nyalást. Nagyon tetszik és izgató a látvány, és hanghatás. J. hamar a csúcsra jut és tőle ritkán hallott kéjes hangok közepette elélvez. Imádom hallgatni az elélvezés hangjait, és érezni a teste minden egyes rezdülését, ez engem még jobban felizgat. Botond tudja, hogy Vandát is izgatják az efféle hangok, és így hamar az orgazmus gyönyöreit élheti meg Ő is. Mi J-tal a misszionárius pózt választjuk és az egy hetes felgyülemlett szexuális vágyam tudatában gumit húzunk. (Megjegyzem ritkán szoktuk ezt használni.)

Nagyon fel vagyunk izgulva és tudom, hogy J-t izgatja, ha bele élvezek a puncijába akár gumin keresztül is. Lassú mozdulatokkal hatolok belé, majd szoros ölelések következnek. Közben Botond hátulról dugja Vandát. A matrac annyira átadja a heves pár mozdulatait, nekünk jóformán mozdulnunk sem kell. Egy olyan önkívületi varázslatban lebegünk, hogy ezt sajnos leírni nem lehet. Egyre közelebb érzem magam az elélvezésig, majd szét durranok. Nem bírom tovább a közel 2 órás együttlétet, és elélvezek J-tal együtt. Valami fantasztikus érzés, ahogy teljesen elengedem magam. Közben a mellettünk lévő pár is hallhatóan közeledik a végső csúcs eléréséhez. Egyre szaporábbak és hevesebbek, majd egyszer csak Botond is elélvez. J. és én egymásba vagyunk gabalyodva, magunkra és egy kicsit Vandáékra is figyelünk.

J:  Olyan felfokozott izgalmi állapotot élhetek meg, hogy a szeretkezésünk közben kétszer is elélvezek, harmadjára pedig már annyira elsodor a vágy, hogy nem is érzem orgazmus és "nem-orgazmus" határait. Nagyon izgalmas, hogy négyen vagyunk egymás mellett, a hangok, a matrac mozgása, néha átnyúlhatok, érinthetem, megsimogathattam Vanda melleit is.
Végül mindenki kielégül és megpihenünk.
Szépen sorban egymás mellé fekszünk a kétszemélyes matracon keresztben, lábunk lelógva, de már semmi sem zavart minket. Még beszélgetünk kicsit, aztán mély álomba merülünk.
Reggel - nem sokkal később-, még mindig nem fogyunk ki a témákból, és folytatjuk tovább, ahol abbahagytuk. Ez a beszélgetős része is nagyon jól esik. Mi négyen sok dologban egyformán gondolkodunk, és sajnos ritkán fordul elő, hogy intim, vagy privát dolgokról ilyen őszintén beszélgessünk másokkal. 

 

girl-1064664_960_720.jpg

Fotó: Pixabay

 

J + M :  Összegezve az eseményeket, nekünk nagyon pozitív élmény volt ez a parti és éjszaka, jó szívvel emlékszünk vissza. Nagyon örülünk, hogy személyesen megismerhettük Vandát és Botondot. Régóta követjük a blogot, mindig érdeklődve olvassuk írásaikat, és így virtuálisan is szimpatikusak voltak. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez lesz... :)
Nagyra értékeljük ahogy hozzánk álltak, mindenben a kedvünkben jártak, nagyon rugalmasak és megértőek emberek. Jó volt személyesen látni és tapasztalni, ahogy valóban odaadó szeretettel vannak egymás felé, minden körülmények között.

Egyébként sem mondható szexuális életünket unalmasnak, vagy eseménytelennek, de az elmúlt közel egy hétben a történtek hatása alatt vagyunk, és szűnni nem akaró izgalmi állapottal "küzdünk".
Köszönjük Nektek az élményt :)

 

Örülünk ennek a fantasztikus élménynek és azt gondolom, mindannyian többek és gazdagabbak lettünk. Nekünk hiányzott a kölcsönös csók és a szabad ölelés, de ezt az éjszakát így fogadjuk el, ahogy kaptuk. Őszinte szívvel kívánom, hogy J. és M. egyszer megélhesse azt is, amikor ez a piciny korlát véglegesen eltűnik.

 

Botond

 

FONTOSAmennyiben már like-oltad a Facebook-os oldalunkat vagy most szeretnéd ezt tenni, légyszíves először nézd meg rövid videónkat! 

 

Ne maradj le semmiről! Köves minket ITT a Facebook-on!

 

Ugyanitt létrehoztunk egy titkos csoportot is, ahol ebben a témakörben mindenki kölcsönösen megoszthatja tapasztalatait, véleményét és természetesen kérdezhet, ismerkedhet is. Nem csak swingereknek javasolt csoport! Amennyiben szeretnél a csoport tagja lenni, like-old a Fb-os oldalunkat és privát üzenetben jelezd ezt az igényed.

A bejegyzés trackback címe:

https://swingerpar.blog.hu/api/trackback/id/tr7912758982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bellocska (törölt) 2017.08.18. 17:57:14

felkeltette az érdeklődésem a poszt :D tetszett....köszi jo hétvégét

üdv B

C. Gallus 2017.08.19. 22:47:53

Ismét egy jórészt élvezhető írás. Határozottan jobbat tesz nektek, ha más beszámolóit hozzátok le.
süti beállítások módosítása