Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Milyen érzés páromat mással látni szex közben?
2017. szeptember 15. írta: Siklósi Botond

Milyen érzés páromat mással látni szex közben?

 
tattoo-hand-i-love-you-propose.jpg

Fotó: Pexels

 

Már sok szempontból bemutattam életformánkat, és a kapott levelekből az is kiderült, olvasóinkat legjobban a folyamatok érzelmi, és lelki oldala érdekli. A kezdetektől igyekszem erre odafigyelni, és az érkező kérdések megadják az irányvonalat. Persze, a szexjelenetek leírását is szeretik olvasni, de az odavezető úttal együtt. 

Nem gondolom, hogy egy mondattal, és egyszerűen tudok válaszolni az egyik kérdésre : "Milyen érzés Vandát szex közben mással látni?" -, de azért megpróbálom. 

Talán kezdjük ott, én sem swingernek születtem. Boldog, és kiegyensúlyozott gyerekkorom volt, és ezt azért emelem ki, hogy lásd, teljesen normális, és átlagos életet élve váltam felnőtté. Na jó! Ez annyiban nem igaz, mert már nyolcadik osztályos koromban létrehoztam életem első zenekarát, de ennek semmi köze a párcserés szexhez.

Tipikus visszahúzódó művész gyerek voltam, aki rajzolt, festett, verselt, és írta a dalokat. A színpadon szabadnak éreztem magam, de a gátlásaim annyira erősek voltak, hogy húsz éves koromban "vesztettem" el (de hülye szó!) a szüzességemet. Gondoltad volna? Persze, engem is, mint mindenki mást, nagyon érdekelt a szex, de talán túlmisztifikáltam a dolgot.

Nem akarom teljes életemet részletesen végigvezetni, de muszáj a kezdeti időszakomról is beszélni, hogy lásd, olyan voltam, és vagyok, mint bárki más.

Mielőtt megnősültem, évekig habzsoltam a nőket, de persze itt is voltak kevésbé sikeres időszakok is. Összességében tapasztalt, és rutinos férfi lettem, és kezdtem magamról elhinni, hogy képes vagyok elcsavarni a lányok fejét. Azt hiszem, kortársaimmal mosolyogva gondolunk vissza ezekre a nyolcvanas, és kilencvenes évekre. 

Kétszer is úgy hozta az élet - illetve volt annyi vér a pucámban -, hogy két lánynak elmertem mondani, szívesen szexelnék velük, így megélhettem a hármasszex élményét is. Fantasztikus érzés volt, de talán a két lány egymáshoz érzelmileg jobban vonzódott, mint felém, illetve én feléjük. A kíváncsiság, a vagányság, vagy nem is tudom mi hozta létre ezeket a légyottokat, de ettől rutinosnak, és tapasztaltnak éreztem magamat. Persze, ma már tudom, ez nem így volt, de fiatalság, bolondság. 

Ez már swinger? Fogalmam sem volt ennek a szónak a létezéséről, és jelentéséről. A mai agyammal azt gondolom, igen, ez már swinger életformához kapcsolódó tevékenységet feltételez (miket nem írok?). Ennek azért mondok ellent, mert a két lánnyal érzelemmentesen éltem meg ezeket a kalandokat, és egyikkel sem volt viszonyom.

Megbízható, monogám pasi voltam - és ha hiszed, ha nem -, ma is az vagyok. Vanda mellett soha sem jártam tilosban. Beszéltem neki ezekről a hármas kalandokról, és évekig csak így reagált rá:  Mit kezdjek én egy nővel?

Nem volt ellenséges, de még féltékeny sem! 

 

pexels-photo-219616.jpeg

Fotó: Pexels

 

A barátaim ezt az őszinte odaadást irigyelték tőlem - néhányan szóvá is tették -, és szerencsés embernek tartottak, mert ragaszkodó társra találtam. 

2014. februárban regisztráltunk először egy szexpartner kereső oldalra. Nem tudtuk mit keresünk, de a kíváncsiság erősebb volt mindennél. Szükségünk volt saját fehérneműs fotókra, és ez az időszak nagyon izgalmas volt. Erről a SZEXháló és a HÁLÓszex című posztjaimban olvashatsz.

Most nem fogom felsorolni az összes kezdeti lépésünket, de itt megtalálod Összes posztunk egy helyen írásainkat.

De nézzük meg, miért akartam nőt bevonni harmadiknak? Azért, mert vágytam a többszereplős szexre, de nem tudtam volna elviselni, hogy Vanda egy másik pasival (is) szexel. Gondoltad volna? Pedig ez az igazság! Ezért beszéltem csak hölgyekről, mert önző voltam.

Áprilisban, tehát két hónap múlva egy rutinos párral megéltük életünk első párcserés szexet, és most bizonyára arra vagy kíváncsi, ezt az önzőséget hogyan sikerült levetkőznöm? Egyáltalán sikerült? 

Talán kezdjük ott, hogy az önzést és féltékenységet mi táplálja? A válaszom egyszerű. FÉLELEM! Ez egészséges? Mutatok egy szójátékot. E-gész-ség. Nekem azt jelenti, egész mindenség. A félelem azt jelenti, fél elem, tehát csak az egyik oldal, nem az egész. Ez a félelem, ha belénk költözik, nem vagyunk könnyű helyzetben.

De mi emberek mitől félünk? Attól, hogy párunkat egy harmadik személy tőlünk elveszi, mert ő valamiben jobb, különb, izgalmasabb, színesebb...és talán nem is tudjuk pontosan megfogalmazni mi játszódik le ilyenkor bennünk. Miért gondoljuk ezt? Mert önértékelési problémáink vannak, és azt hisszük, reális veszélyt jelenthet egy harmadik személy. Itt azon érdemes elgondolkodnunk, tettünk olyan dolgot, ami miatt ezt kellene éreznünk? Most olyanra gondolok, hogy megcsaltad a párodat? Amennyiben a válasz igen, akkor megértem, miért érzed magad ilyen sz@rul, mert bizonyára a párod bízott és most is bízik benned. 

Viszont most nézzük azt az ideális esetet, amikor tudod, te mindig hűséges voltál. Így legalább magadban bízhatsz, és ez egy nagyon jó kiindulási pont. Az én olvasatomban a féltékenység nem másra, másik személyre vonatkozik, hanem minden esetben önmagunkra. Miért gondolhatnánk azt, hogy nálunk jobb lehet valaki? Azért, mert azt feltételezzük, mások soha nem csinálnak hülyeséget, tévedhetetlenek, csak mi lehetünk néha gyengék, ők az erősek.

 

pexels-photo-104952.jpeg

Fotó: Pexels

 

Szerinted azért van velünk a párunk évek óta, mert nem talált jobbat? Amennyiben valaki ezt így gondolja, ott nagy baj van, és a swinger világát messze kerülje el.

Nekem két hónap kellett ahhoz, hogy megértsem ezeket a folyamatokat, hogy merjek és tudjak bízni nem csak Vandában, hanem magamban is. Ez egy folyamat, és jó érzés magunkat tökösnek, erősnek érezni. Ebben az állapotban a birtoklási vágy is megszűnik, felülemelkedünk magunkon, egészséges a lelkünk, és valahogy kitisztult öntudattal ráébredünk eddigi hülyeségeinkre. 

Nem állítom, hogy mindenkinek ezeken a folyamatokon végig kell mennie, de azt viszont igen, nagyon jó iskola volt. A swinger életforma egyensúlyról szól, és a kettőnk vágya akkor fog sérülésmentesen beteljesedni, ha paritásban vagyunk egymással. Ebben is társra találtunk, és talán ezért éljük meg életünket ennyire mélyen, és szenvedélyesen. 

A közös szex másokkal ma már hatalmas élmény. Sikerült magunkat teljesen elengedni, az érintést, az élményt félelem nélkül együtt megélni. Egyfajta büszkeség van bennem, ahogy megajándékozzuk egymást a szabadság önfeledt érzésével, a bizalommal, és az önbizalommal. Jó érzés magunkban kölcsönösen bízni. Én ebben látom a lényeget! Ha ilyen vágyaink vannak, először magunkban kell a folyamatokat helyére tenni, nekünk kell megértenünk önmagunkat, és csak utána jöhet a többi. Ez csak őszintén működik.

Biztosan lesznek olyanok, akik nem értenek velem egyet. Tulajdonképpen őket is megértem, mert néhány éve én sem értettem volna mostani magamat. Viszont nem fogok másról írni, és beszélni, mint amit megtapasztaltam - szó szerint - saját bőrömön, és a te döntésed, mit kezdesz ezekkel az információkkal.



Botond   

 

FONTOSAmennyiben már like-oltad a Facebook-os oldalunkat vagy most szeretnéd ezt tenni, légyszíves először nézd meg rövid videónkat! 

Összes posztunk egy helyen

 

Ne maradj le semmiről! Köves minket ITT a Facebook-on!

 

Ugyanitt létrehoztunk egy titkos csoportot is, ahol ebben a témakörben mindenki kölcsönösen megoszthatja tapasztalatait, véleményét és természetesen kérdezhet, ismerkedhet is. Nem csak swingereknek javasolt csoport! Amennyiben szeretnél a csoport tagja lenni, like-old a Fb-os oldalunkat és privát üzenetben jelezd ezt az igényed.

A bejegyzés trackback címe:

https://swingerpar.blog.hu/api/trackback/id/tr8812826132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bekerült 2017.09.15. 17:29:53

Mi a fenéről beszélsz ?
kölcsönös bizalom, meg effélék ?

Mitől jönne meg a bizalom ? A swingerezéstől ?

Arra persze nem is gondolsz, hogy egy együttélés, vagy házasság nem csak a szexből áll !

Nyugodtan elképzelheted, hogy fogat kell mosnod a más fogkeféjével, vagy abból a tányérból kell enned amibe más beleköpött !

Elismerem, hogy ez is egy óriási szabadság, csak nem fűlik hozzá a fogam.

Tudod, irigyellek, hogy úgy tudsz ezekről a dolgokról írni, mintha semmi más nem is létezne és ez lenne a legnagyobb probléma.
Ahhoz, hogy ez így legyen, ezer dolognak kellene még rendben lenni ahhoz, hogy más is így tudjon élni.

csakférfi 2017.09.15. 20:08:49

@bekerült:
Eddig csalóka irigységnek hittem a "jódolgában veszik meg a kutyai is" témájú megjegyzéseket.
Látom hogy valóság.

Nem hiszem hogy épelméjű aki a szerelmét engedi hogy más dugja a szeme láttára.
Akkor mi a bizonyíték hogy szeret?
Hol a kizárólag velem szexel és szeret??
Ez nem szeretkezés hanem baszás.
Lehet zabálni meg lehet étkezni.
A kettő nem ugyanaz.
Bakker!Szerintem a csimpánzok csapata vagy a majmoké hasonló erkölcsi megfontolásokon műkszik.Na de az emberé??
Tényleg emberré váltunk vagy csak illúzió??

micimate 2017.09.15. 20:27:43

Ízlés kérdése. Én nem szívesen ennék abból a meisseni levesestálból, melyet a déditől örököltünk, de közben valaki beleszart. Ki lehet mosni, de az agyból soha. Ízlés dolga. Ha fáj a feministáknak, ha nem, a szexben csak szerelem esetén egyenrangú a két nem. Amúgy, a felületes ismerős nőt csak használjuk, és szapora orgazmusokkal igyekszünk fizetni nekik. Ilyen nőkkel mehet a swinger is. Nem számít. Csak kellemes lyuk, ha lehet jó csomagolásban. De ha szereted nem elviselhető, hogy más használja aki neked mindennél fontosabb. És még egy! Nem egyforma a férfi és a nő a félrekefélésben sem. A férfi, ha végzett, megtörli a farkát a függönyben, némi utójáték, aztán küldi vissza a hülye férjhez, baráthoz, társhoz a nőt, akiből a balek 48-72 órán belül is lefetyelheti ki a vendég ajándék táplálék kiegészítőjét. Hát, ez is ízlés dolga. Nem véletlen, hogy a férfiak inkább párjuk fizikai félredugásától irtóznak, mint a lelkitől, és sokkal nehezebben, vagy soha nem áll vissza a megelőző kapcsolat. Az undor erősebb a szerelemnél, szeretetnél is. Csak szégyenlünk beszélni róla. Én, aki más nőit használom, több vagyok, értékesebb, hiszen el tudom venni tőle. Ettől macsó a macsó, és a nők megérzik, és különösen buknak, ezekre a párjuknál "értékesebb" férfiakra. Swinger klubba viszont szerelmes pár, akik számára a szex a kiválasztás, a kizárólagosság kifejezése, aligha mennek. Sajnállak benneteket, hogy a szexnek ezt a valóban egyenrangú változatát nem ismeritek. Persze, lehet, hogy ez a blog, úgy kamu, ahogy van, csak írói vénátok kiteljesedése.

csakférfi 2017.09.15. 21:22:20

Ép ráérek kicsit.
A posztolónak .
A félelem véd attól meg hogy megsérüljek. Ha nem félnék akkor az első oroszlán aki szembejön velem felfalna. Jééé cica.
A félelem védi az életemet. A testi épségemet. Hogy miért? Azért hogy szerethessek. Mivel az élet a szerelmen és a szerelmen alapul. Így tehát lehet az oroszlánt szeretni. Mert ha élsz akkor félsz. A kettő együtt működik minden emberben és állatban .
Ezen logikai megfontolásból nem a féltékenység a rossz hanem annak okozója.
A fél elem arra vonatkozik hogy nincsen férfi nő nélkül Jó rossz. Igaz hamis. Fény sötétség.......stb. Ezek nem ellentétek hanem egymás kiegészítői. Egészséges mentalitásu emberben a két véglet egyensúlyban van.
Nem úgy mint benned.
Félsz attól hogy a felségednek tettígéretedet nem tartod meg.
Nem bírod ki a hüségesküt. Ezért találtad ki a swingerezést.
Ezen okból posztolod is a történéseket.
Mintegy megmagyrázván saját ösztönbéli hiányosságaidat.
Magyarul kiírod a belső feszkódat.
Különleges és egyedi akkor lennél ha a hűség mint elsődleges bizonyítéka a szerelmednek nem sérült volna.
A feleséged csak belement a kisded játékdba.....azaz alkalmazkodott hozzád mint családfőhöz.
Mint férfihez a nő.
Bárhogyan is szinezed félsz attól hogy büntetés nélkül félrekefélj.
Ezért csináljátok titkos helyeken.
"Nem mondhatom el senkinek,elmondom hát mindenkinek."
Így megszabadulsz a rád nehezedő önmagad bűntudatától.
Mert a félelem a büntudatodat táplálja. Hogy ne légy bolond. Ezt megszeged. Ujra és ujra.
Ezért kell swingerezned hogy bizonyitsd magadnak "érek annyit mint más férfi hisz más nőjét is megdugom".
Pedig nem.
:)

2017.09.15. 22:18:10

Eszköz egy nő vagy pár ez a kérdés.
Ez kapcsolat vagy csak megszokás.
Ha x évig azt kell győzködni valakinek hogy ezt kéne csinálni az mennyire szabad akarat?
@csakférfi: @micimate: @bekerült: gondolataitok ötvözik az enyémet.
Ha nem tudjuk hogy a meisseni vagy lipcsei tál piszkos volt akkor simán eszel belőle nemde? SAjnos vagyunk egynéhányan, hogy csak megláttuk.

Normális párkapcsolatban ketten vannak. Akinek a három a párkapcsolati szám az viselje hogy lefikázzák érte. Nem mindenki szeretné látni. Én azt mondom hogy van a praxisban elég sok megcsalt férfi és nő, és azt amivel ( ha meglátták ezt) mivel jár akkor utána évek mire kimásznak belőle.
van swingeres lelki beteg is. Eléggé be tud huzni.

Amit irtál az meg surolja az agymosás határait kedvees Botond. Szerintem is jobb lenne, ha az élvezeti terméket gyártanátok " igy nyaltunk, tettük stb" és akkor kevésbé támadhato felületet adtok nekik.

Amugy a tisztálkodás hiánya és higiénia hiánya nálam nem fér össze vagyis nem tudom milyen hogy "nyomok egy menetet aztán nyulok a kézmosoért. " vagy hogy van gyakorlatban?
Vagy csak én vagyok ilyen tisztaságmániás?

Jo nyilván nem elemezném ki Botondot és VAndát mert elég érdekes képet kapnánk, de maradjunk annyiban, hogy inkább az élvezeti irásnál maradjatok az jobban megy, mint a lelkizés. Ahhoz igazi pszichologus kell. Vagy aki legalább már szagolta izét vagy büzét a pszichologiának.

- duplagondol 2017.09.15. 22:37:01

@csakférfi: Félő, hogy túl sokat agyalsz, ahelyett, hogy akár csak beleolvastál volna az elmúlt legalább száz írás valamelyikébe.

Segítek: nem minden feleség gondolja úgy szerte e világon, hogy a "férfihez, mint családfőhöz, alkalmazkodnia kellene." Amint ki tudsz lépni a magad beszűkült gondolatvilágából, máris vitaképes vagy.

- duplagondol 2017.09.15. 22:40:31

@pszichostation: "Én azt mondom hogy van a praxisban elég sok megcsalt férfi és nő"

Pontosan. Ezeknek (vagyis inkább a párjuknak) a swinger még csak eszébe sem jut.

2017.09.15. 22:49:46

@- duplagondol: a swinger valahol azoknak a játéka akik megtehetik alá-fölé rendeltségi viszonyban élő párjukkal hogy ezt tegyék.
Ha direktbe kéne kinyalatni pl Botonddal Vandábol az előző bele élvező spermáját azért máshogy lenne a dolog leirva.
Sajnos tanultam média és social media épitést is igy ez a bejegyzés nem lep meg, gondolom most jönnek a polgárpukkasztobbnál polgárpukkasztobb bejegyzések. A stilus ( irási ) ismerős egyébként. De ez persze csak az én olvasottságomnak lehet felroni.

- duplagondol 2017.09.15. 23:09:27

@pszichostation: Valahol ironikus az 'olvasottságot' említeni, miközben láthatóan te sem vetted a fáradtságot, hogy elmerülj az előző posztokban.

Jellemzően pont, hogy nem az alárendelt feleségek (vagy férjek...) járnak swingerklubba. Azok inkább otthon maradnak, miközben a párjuk nemigen kér engedélyt tőlük arra, hogy kiruccanjon egy-egy ilyen estére. Végülis, az ő két lábon járó, beszélő tulajdonát ne is fogdossa senki. Az csak az ő kiváltsága.

csakférfi 2017.09.16. 00:52:18

@- duplagondol:
Barátom.
Miről is ?
50 vagyok.
Második házasság 6 éve.
Az első 20 év után válás.
3 gyerek ebből 1 már felnőtt.
A posztoló még nem.
Ő még gyerekes.
Mintahogy te is.
Vagy tudsz olyant írni ami a másik ember iránti hűségről tart elfetdítő állításokat?
Agyalok?
Te nem?

dandelion bit (törölt) 2017.09.16. 02:18:22

@bekerült:

A párok, akik swingereznek nem szerelmesek egymásba, csak együtt élvezik az életet. Nekem is volt olyan barátnőm, akivel megbeszéltük, hogy nyitott kapcsolat lesz ezután, onnantól tudtam, hogy ez nem szerelem. Lehettünk volna együtt így az idők végezetéig, de minek. Nekem nagyon kényelmes lett volna más nőkkel is szexelni, elhiheted.
Voltam hármasban több párral is, együtt voltak, de nem volt szerelem köztük. Volt köztük fiatal, pár hónapos kapcsolatban élő pár és középkorúak is, akiknek már volt 3 közös gyerekük. Korrektek voltak egymással, tisztelték egymást, együtt éltek, összeszoktak, de szerelem az nem volt köztük.

Azért írom, mert én is voltam ilyen nyitott kapcsolatban, tudom, hogy lehet így élni, működik, izgalmas, lehet korrekt módon intézni ezt, évtizedekig együttlenni, de ez nem szerelem.
Persze a monogám párok jó részénél is elmúlik a szerelem egy idő után (már ha volt egyáltalán). Szóval nem a swingeresek sajátja ez, csak ők a szerelem elmúltával szabadjára engedik egymást, nem hisztiznek és nem sajátítanak ki.

Moltobene 2017.09.16. 05:51:04

@csakférfi: ez szerintem nagyon talalo es lenyegretoro osszefoglalas, teljesen egyetertek.

2017.09.16. 07:13:29

@- duplagondol: Kedves Duplagondol, lehet hogy én erről többet tudnék mesélni, mint ahogy te gondolod ezt. Ha nem vagy elolvasom az összes posztot is.

Amugy van akinek bejön és nőként férfiként akkora szexualtása van és akkora mocsok tud lenni az ágyban és a szexben hogy működik is. Nem erről irtam egyébként, hanem azokról, akiket a poszttal akart Botond megszolitani, hogy milyen érzés ez. Aki mocsok az ágyba és gátlástalanul szexel ők nem igy gondolkoznak ahogy Botond. Azok megcsinálják és ahogy irtátok elmegy megdugja ha jön az asszony ha nem.

Sokszor van, hogy ilyenor vannak a "szolgáltati utak" pl olyan országokba ahol az adott cégnek nincsen telephelye. Ezzel sincsen gond. Van olyan házasság, hogy ezt elviseli. És aki birja szereti menjen is swingerbe. Nem azt irtam hogy ne menjen.

Amit én irtam, hogy a blog maradhatna a "szexuális részénél" mert igy ténlyeg picit hitelét veszti, hogy polgárpukkasztás cimén jobbra meg balra kapkod. ( egy kis lélek ide egy kis lélek oda) egy belevaló mindenkin átgázolo swingeres soha nem gondolkodott igy. De ha igy gondolkozik az is jo. Néha ez néha az, vajon mit olvasnak többen. Ezzel sincsen gond a blog célja ez. Innen gratulálva Botondnak. Csak legyen következetes az írásban.

Kedves Duplagondol, az "alárendelt" szora keressen legyen kedves rá, az nemcsak arról szól hogy valaki a férjének alárendel. több árnyalata van mint hinné.

Amugy szexuális segédeszközökről irjon Botond, az jó téma, és abban lehet hogy jobban egyet is értene az olvasóközönség

csakférfi 2017.09.16. 07:41:21

@pszichostation:
Köszönöm!
Te jobban körbejárod a témát és jobban ki tudod fejteni a véleményed.Ami hasonló az enyémhez.
Amúgy!
:)

berlingo 2017.09.16. 08:36:13

Mi a francért kell Ádám és Évától elkezdeni egy blogot? Nem lehetne a lényegre térni, és azt 10 mondatban leírni? Írj könyvet ha ennyire grafomán vagy. Ezt nem bírtam elolvasni.

- duplagondol 2017.09.16. 11:42:42

@csakférfi: Valahol nem érzem ezeket meggyőző érvnek amellett, hogy a swinger világa "hasonló erkölcsi megfontolásokon műkszik, mint a csimpánzok csapata vagy a majmoké" vagy hogy a nőnek alkalmazkodnia kell a férfihoz, mint családfőhöz.

A magad példáját emlegeted. Nos, próbálj meg NE csak a magad világából kiindulni.

"Agyalok?
Te nem?"

NEM. Általában nem írok hosszú értekezést arról, amiről nincs konkrét tudásom. Esetünkben, legalább száz bejegyzés után, viszont éppenséggel még lehetne is.

- duplagondol 2017.09.16. 12:02:59

@pszichostation: Ha, legalábbis a nevéből ítélve, Ön pszichológus, könnyen beláthatja, hogy nem azok keresik meg, akiknek a swinger mellett (is) egészséges a szexuális életük. Továbbmegyek, szinte egészen biztos vagyok abban, hogy a swingerezők nagy többsége nem keresi meg Önt.

"az "alárendelt" szora keressen legyen kedves rá, az nemcsak arról szól hogy valaki a férjének alárendel. több árnyalata van mint hinné."

Ó, igen. Az alapprobléma mindenkor az, hogy a férfi és a nő általában másként szereti értelmezni a szó jelentését, ha már egyszer annyira ragaszkodnak hozzá.

"Sokszor van, hogy ilyenor vannak a "szolgáltati utak" pl olyan országokba ahol az adott cégnek nincsen telephelye."

Elképzelésem sincs, miért érdemes ezt belekeverni egy swingerről szóló beszélgetésbe.

"egy belevaló mindenkin átgázolo swingeres soha nem gondolkodott igy."

Nem tudom, járt -e már swingerklubban vagy hogy milyen típusú swingerezőkkel találkozott. Én annyit bizton állíthatok: sokan nem szeretik arrafelé a 'belevaló mindenkin átgázoló' tenyészbikákat. Nagyon nem.

Ettől még persze ők is nem ritkán megfordulnak egy-egy klubban. Esetleg meg is találják a számításukat.

Én nem állítom, hogy valakinek másról kellene írnia, mint amit gondol vagy amit érez. Elég következetesnek látom a blogot abból a szempontból, hogy a swingerről nem csak testi, hanem érzelmi vonatkozásban is rendszeresen szólnak. Ha volt már esetleg negatív tapasztalatuk, éppen az előbbi túltengése miatt, azt meg is írták.

Siklósi Vanda · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.09.16. 12:14:59

Köszönöm a véleményeket, a hozzászólásokat. Igen érdekes gondolatokkal, magyarázatokkal, kifejtegetésekkel illették Botond posztját a kedves olvasók.

A blog továbbra is marad a miénk, a mi élményeinkkel, gondolatainkkal és véleményeinkkel olyan ütemben és tartalommal, ami az nekünk a legkézenfekvőbb.

Szép napot! :)

2017.09.16. 15:05:07

@- duplagondol:
1. : Imádom amikor olvassák a szavaimat és idézik is köszönöm :D
Ki jár pszichologushoz az szubjektiv, eljön vagy hozzák ez a két verzio van. Nem akarom elszomoritani nem swingeres lelkekre specializálodtam.
A legtöbb páciesnek inkább az a problémaja hogy elszurt valamit az életével és azt hogy tudja helyre hozni. ( pl ha adott hölgy-ur már nem tárgyal vele és érzi ennek hiányát. és mielőtt figyeltetné magánnyomozoval vagy követné előtte legalább kér tőlem hozzá eszközt mit mondjon.

2. dobálozhat Kedves az alárendelő nevü szoval, és igazábol mindegy is hogy Ön vagy Én vagy Mások mit gondolnak erről. Mindenkinek mást jelent amugy.

3. miért mit mond otthon a férj ha eltünik egy hétvégére és az asszony nincsen képben a dolgokkal? nem minden család nyilt egyenes és őszinte. Ön esetleg kiskoru vagy nem volt még kapcsolatban, vagy nincsenek barátai? ha ezeket a kifogasokat (szolgálati ut stb ) nem ismeri, hogy "hopp hazudik a férj" vagy a feleség. Vagy esetleg Önpont ezt mondja otthon. Elnézést ha beletrafáltam volna. Hogy a hazugság "ut" vagy "szülinap" vagy bármi azt nem tudjuk. Hogy szeretőhöz, swingerbe megy az meg már mindenki saját dolga.

4. ki milyen férfit szeret vagy milyen férfi megy ilyen klubokba azt nyilván neme lehet minden este megitélni. Van rálátásom.

5. "swingerről nem csak testi, hanem érzelmi vonatkozásban is rendszeresen szólnak." ÉRZELMI? szerintem ha Ön ezt igy látja nyugodtan megkereshet privátban is mert biztosan hosszasan el tudnánk erről beszélgetni. de őrülök hogy ilyen szép szirupos mesének látja az egészet.

Aki amugy helyén kezeli a swingert miért ne mehetne amugy ilyen helyekre nem azt irom hogy miért igy működik. És nyilván ha mindenki éljenző kommenteket irna akkor meglepődnének nem vagyunk egyformák. De azt mondani hogy ez habos babos. Igen van az alkoholmennyiség ami megszépit mindent. Egyik páciens is összekapott a feleségével levezette kettő másikkal és megérte neki.
Van akinek ennyi szexualitás kell és nagyon jo ha valaki ezt megéli hogy oké én tudom hogy szexmaniac vagyok és menjen is.

@Siklósi Vanda:
Arról nem csinálsz kedves Vanda bejegyzést, hogy miben és hol publikáltak titeket. Egy posztot hogy "itt és itt irtak rolunk. "ujság stb

2017.09.16. 15:06:29

@- duplagondol: ui: sajnos és szerencsére van a swingerre rálátásom. ez kimaradt.

pszichostation (törölt) 2017.09.16. 15:07:23

@csakférfi: Köszi saját vélemény volt. :)

Bellocska (törölt) 2017.09.16. 16:10:28

AMugy Botond és Vanda milyen érzés is mással látni a másikat szex közben? egyszerű válasz is elfogadok.

- duplagondol 2017.09.16. 19:38:51

@pszichostation: Azt gondoltam, a fű alatti megcsalás és a swingerklubban közösen eltöltött este közti különbséget nem kell nagyon magyarázni.

A felajánlást kénytelen-kelletlen el kell hárítanom, úgy hiszem, bőven vannak fogalmaim az egészséges párkapcsolatról. Természetesen jóval többet takar ez az alkalmi estéknél. Ugyanott pedig a jó szex is többet jelent a nyers, állatias baszásnál, még olyan embereknél is, akik előtte esetleg nem ismerték egymást. Nem kell részletes ismertetőt adnom ennek a módjáról, Vandáék megtették már épp elégszer.

Lady Scarlett 2017.09.16. 20:19:10

En a velvet poszt ota nem hiszek el semmit se Botondnak, se Vandanak. Mar ha ez az igazi nevuk.
A swingerezes pedig...egyszer (jo regen) bementem az egyik klubba, kivancsi voltam. Soha tobbet. Oda nem az en izlesemnek megfelelo emberek jarnak. Sot. Egy jo pasit, vagy kivanatos not nem lattam es csak undort ereztem. Egy orat nem birtam ott lenni.
Az pedig kifejezetten zavaro szamomra, hogy Botond ugy terjeszti az irasait, mintha a swingerklubbok volnanak a szex alfaja es omegaja es aki nem csinalja az soha el nem erheti a gyonyor eme magas fokait.

- duplagondol 2017.09.16. 20:33:38

@Lady Scarlett: Lehet, tényleg nem a te világod, ha undort éreztél más emberek külsejétől.

csakférfi 2017.09.16. 21:18:42

@- duplagondol:
2017.09.16. 19:38:51
@pszichostation: Azt gondoltam, a fű alatti megcsalás és a swingerklubban közösen eltöltött este közti különbséget nem kell nagyon magyarázni.
Valóban.
Lényegtelen hogy nyilvánosan drogozol vagy zárt helyen. Az eredmény ugyanaz.
Csoportosan vagy egyedül.
Mindenki önmagát tartja normálisnak. Azaz a viselkedését. Tehát mindenki önmagából indul ki.
A hűtlenség ellentéte a hűség.
A hűség azt jelenti nem sexelek más nővel. Mivel a sex két vadidegen (értsd nem rokon) ember intim együttes cselekvése. Szabad akarata amihez senkinek semmi köze. Azaz nem nyilvános.
Intim.
Hogy Te vagy a posztoló ezen érzelmi és logikai összefüggéseket zagyválja az nem az én bajom.
Én és a feleségem magánélete másnak tabu.
Ez a normális és emberi.
Ami ettől eltér az állati.
Hogy ezen egyszerü következtetések másnak gondot okoznak az nem az én hibám.

csakférfi 2017.09.16. 21:24:53

@Siklósi Vanda:
Auaz botond.
Nem hiszek neked.
Mivel csalod a párd.
Számomra nem vagy mebízható.
Mást mondasz és mást teszel.
Számomra ez idegen és félelemkeltő.
Vagyis normális férfi azonnali dühvel reagál. Hiszen védi személyiségének alapját.
Ez a hűség. Ígéret betartása.
Ne vedd sértésnek manapság 12 egy tucat.

Lady Scarlett 2017.09.16. 21:29:09

@- duplagondol: Kerdezni is akarsz valamit, vagy csak trollkodsz? Ertem, szolval trollkodsz.

- duplagondol 2017.09.16. 23:01:14

@csakférfi: A 'szabad akarat' fogalmát volna érdemes még körüljárnod. Úgy máris könnyebb szétválasztani a hűséget a (valódi!) hűtlenségtől.

Esetleg nem kapásból 'állatinak' minősíteni azt, aki nem a te felfogásodat vallja.

- duplagondol 2017.09.16. 23:04:29

@Lady Scarlett: Hát, ha nem épp magaddal társalogsz, még akár meg is próbálhatom...

Arra a mondatra reagáltam, miszerint "egy jo pasit, vagy kivanatos not nem lattam es csak undort ereztem". Személy szerint én pedig attól érzek undort, ha valaki a külső alapján fitymál le és vesz semmibe embereket.

pszichostation (törölt) 2017.09.17. 09:09:03

"bőven vannak fogalmaim az egészséges párkapcsolatról. Természetesen jóval többet takar ez az alkalmi estéknél. Ugyanott pedig a jó szex is többet jelent a nyers, állatias baszásnál, még olyan embereknél is, akik előtte esetleg nem ismerték egymást. Nem kell részletes ismertetőt adnom ennek a módjáról, Vandáék megtették már épp elégszer."
Igen szerencsére már csak a "hejesirásodon" és mondatalkotáson kell javitani. Ahogy írsz abból látszik hogy rég nem használtad már a "cerkádat" és picit stresszes vagy emiatt.

- duplagondol 2017.09.17. 11:45:43

@pszichostation: Lehidalok, de tényleg. Felteszem, azért a szakértelem nem csak ebben a formában mutatkozik meg nálatok, másként igen nagy volna a baj.

(Ui: a 'hogy' elé vesszőt rakunk. Az 'amugy' pedig hosszú 'ú.' Csak a példa kedvéért.)

csakférfi 2017.09.17. 14:54:51

@- duplagondol:
"Külső alapján figymál le embereket."
Ezt te írtad.
Nekem vannak belső értékeim.
Neked és a swingerezőknek nincs.
-hűség
-megbízhatóság
-szerelem
-kitartás
-odaadás
Többek közt.
Neked melyik is?

Ilke Zsolan (törölt) 2017.09.17. 16:56:00

@Siklósi Vanda: A letöltések számához a kritikus és az elégedetlen olvasók is hozzájárulnak.
A tápláléklánc a következő: Ti éltek az olvasókból és belőletek él a média. Nem fordítva.

Ilke Zsolan (törölt) 2017.09.17. 16:57:10

Kedves Vanda és Botond!
Én nem ismerlek benneteket, nem akarok ártani nektek, de még megbántani sem áll szándékomban benneteket. Nem tudom, hogy miért kezdtetek blogolásba (munkanélküliség, exhibicionizmus, küldetéstudat becsvágy?, de abban biztos vagyok, hogy legtöbben szaftos történetekre vágynak tőletek, nem pedig életvezetési tanácsokra és társadalomkritikára. Főleg, ha olyan tévedéseket boncolgattok, hogy pl. a szex és a swinger tabu. Klubba járó párként nem azért nem beszélünk a munkahelyünkön, baráti társaságban, családban erről a szórakozásról, mert tabu lenne vagy félnénk attól, hogy elítélnek érte. Az ember szexuális szokása egyszerűen magánügy. Nem kell másokkal megvitatnom vagy elfogadtatnom, de még tudatnom sem. Ha csak kettesben ölelkeznénk a hálószobában, akkor sem tenném. Lenne értelme kiállni a bejelentéssel, hogy mi bizony szeretjük mondjuk a BDSM szexet (amúgy mi nem) és megkérjük minden kedves hozzátartozónkat és ismerősünket, hogy ezt fogadják el és ismerjék el, hogy nincs ebben semmi rossz? Nem? Akkor azt a szokást, hogy párt cserélünk, többesben szexelünk, miért kellene ismertetnünk másokkal? Igen, ez is csak egy szexuális szokás és nem életforma, aminek ti tituláljátok. Semmiféle hatása nincs az életünk más területére. Az, hogy a szex magánügy, csak az egyik dolog. Lássuk be, hogy ti nagyon könnyű helyzetben vagytok, a swinger párok többségéhez képest. Felnőtt gyerekeitek vannak, így a kitárulkozásotok nem igazán érint másokat, csak a kettőtök érzéseiért kell felelősséget vállalnotok. De elvárható-e a gyerekeinktől és az őket jó eséllyel kikezdő (még ha csak ugratás szintjén is) társaiktól, hogy elfogadóan kezeljék ezt a nem mindennapi szokást, amikor erre jól láthatóan a felnőtt emberek sem képesek? Megértem, hogy ti ilyen-olyan megfontolásból máshogy tesztek és kívánom, hogy a remélt erkölcsi vagy anyagi siker megérje nektek. Viszont a hozzászólások is arról tanúskodnak, hogy a swingert csak annyira sikerült a kívülállókkal megértetnetek, elfogadtatnotok, amennyire a Budapest Pride elfogadóbbá tette az embereket a homoszexualitással szemben.

pszichostation (törölt) 2017.09.17. 17:47:25

@- duplagondol: köszi szakmai ártalom hogy irás alapján is megitélek helyesen dolgokat.

@csakférfi: azért veled is megismerkednék két lábon járó férfi :D egy két paciensem meglepődne hogy e kihaló félőben lévő férfitipus is él :D

@Ilke Zsolan: én is ezt irtam, hogy szaftos cuccra vágynánk, amikor is leirnák hogy hogyan kivel milyen poziturában.

- duplagondol 2017.09.17. 18:33:16

@csakférfi: A túlzott magabiztosságot kihagytad a listádról. Különben mi végre volna ez az állandó 'én', 'én', 'én'?

- duplagondol 2017.09.17. 18:34:25

@pszichostation: Írás. MegÍtélek. Ezek alapján (is) pedig: helytelenül.

Lady Scarlett 2017.09.18. 06:54:35

@- duplagondol: egy ilyen helyen szinte senki nem jozan, igy mar vilagos? Nem azt mondom, hogy ott toltik fel magukat, nem. Mar ugy mennek oda, ott csak ratoltenek.
De amilyen bamba, kejsovar fejeket es teljesen nem evilagi tekinteteket lattam, megkockaztatom, hogy nem csak a piatol volt matt a holgyek egy resze.
En meg ettol undorodom. Attol az arckifejezestol amin latszik hogy nincs maganal a tag. Meg attol is amikor ugy vizslat engem mint az arut a piacon. Na ja a kivancsisag az mar az en bunom, azota nem voltam ilyen helyen, nincs ra szuksegem. De megvan a velemenyem azokrol akik ilyen helyekre jarnak, azokrol meg foleg ha erre van szukseguk.

Lady Scarlett 2017.09.18. 06:59:33

@Ilke Zsolan: Prideot ne keverd ide pliz. Az teljesen mas tema, es maga a Pride is maskepp indult. Nem a szexualis szabadossag volt a lenyege, hanem onmaguk felelem nelkuli felvallalasa, hogy nem akarnak hazugsagban elni.

Siklósi Vanda · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.09.18. 07:17:40

Úgy látom, annak ellenére, hogy írásaink néhány itt kommentelő számára nem kielégítőek, mégis valamilyen okból kifolyólag vissza-visszatérnek a blogunkhoz. Kíváncsiságból? Talán....Feltűnésből? Talán....Okoskodásból? Az sincs kizárva....
Lehet, hogy érdekli őket a téma? Hátha olvashat jó szaftos, fröcsögős sztorit, ami nem is valóság, hanem fantázia (mert olyan jól hangzik), betekintést kaphat a SAJÁT gondolatvilágunkba?

Cselekedeteinket okkal tesszük (ösztönből, reflexből, így vagyunk bekódolva, kigondoljuk, elhatározzuk előre tetteinket stb.) Ennek a blognak is az olvasótábora egyenként meg tudná magyarázni (ha akarná) miért visszatérő olvasónk, vagy legalább egyszer elolvasott egy posztunkat.
Van akinek ez bejön, tetszik, szórakoztatja, elüti az idejét, még szimpatizál is velünk, vagy az életformánkkal. Másokat felháborítja, azonnal klaviatúrát ragadásra késztet, hogy jól megmondja nekünk a tutit, a frankót, kioszt bennünket. Próbálnak az erkölcsös és "normál" életvitel felé utat mutatni, ránk pirítani, hogy mi mennyire ilyenek, meg olyanok vagyunk. Kielemeznek, hogy az értékrendjeinkkel baj van, érzelmeink, amikről írunk, nem valósak és nem sorolom tovább....

Kedves olvasóink!
Mindenkinek szíve-joga leírnia véleményét, kommentelni, elküldeni minket melegebb éghajlatra (még ha azt néha burkolt formában is teszik), kielemezni bennünket.
Tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy írásaink nem tetszenek mindenkinek, nem értenek velünk egyet. Hogyan is hihettük volna, hogy ez mindenkinek szimpatikus, elfogadható lesz? Hiszen, mi emberek különbözőek vagyunk, más-más értékrendekkel, előéletekkel, tapasztalásokkal, genetikai örökléssel, testi adottságokkal, értelmi és érzelmi "csomaggal" a vállunkon (IQ, EQ)!!!

Azonban, ha a kedves olvasók megtehetik a fent említett reakcióikat a blogunkra, egyes posztjainkra, akkor mi is azt tesszük, amit mi ELDÖNTÖTTÜNK, vagyis írunk, blogot írunk ezért, vagy azért. A kommentelő nem indokolja meg a többi kommentelőnek (pláne nekünk nem!), hogy miért írja le saját véleményét, állásfoglalását. Mi mégis megtettük már ezt számtalanszor, hogy leírtuk miért született meg ez a blog.
Tehát, ha eddig még nem volt tiszta néhány kedves olvasónknak, hogy miről is szól ez a blogunk, akkor leírom. (Tudom, ezt a magyarázatot szintén nem fogadja el egy pár olvasónk, de nem görcsölök rajta, hogy mindenki elfogadja, megértse.)
Blogunkban a saját, megélt történeteinket dolgozzuk fel. A mi gondolkodásmódunknak, értelmi és érzelmi világunknak megfelelően, tükrözve írjuk le a megélteket. Mindezeket olyan formában, tartalommal kivitelezzük, ahogyan az nekünk a legideálisabb. Ha a piacnak ez nem tetszik, akkor nem olvas minket, na bummm....ennyi volt. A számok makacs dolgok, mégis mást mutatnak, vagyis csak olvasgatnak bennünket. Vajon miért? Az okok a kommentem elején fel vannak sorakoztatva, ki-ki megtalálja a magának megfelelőt.

Röviden összefoglalva mondanivalóm:
Köszönöm (Botond nevében is), hogy ilyen sok és sokféle véleményt megosztottatok velünk. Tudjátok, a szabad akarat.....
Ha már 0 (azaz nulla) lesz az olvasóink száma, akkor elgondolkodunk rajta, hogy van-e értelme tovább írni a blogunkat. Addig pedig teret és lehetőséget adunk mindenkinek itt a komment felületen, hogy bátran, szabadon mutassák meg magukat is (csak a saját erkölcsi normáik keretein belül!). A lehetőség bárki számára ott van, hogy bővebben kitárulkozzon, csak el kell indítani egy hasonló felületen a saját, önálló gondolatait. Döntés kérdése ez is.

Remélem olvasóink nagy része elégedett írásainkkal. A hiányosságokat nem tudjuk mindenki igényének megfelelően pótolni. Ha ez bárkinek gondot okoz, akkor döntsön belátása szerint és keressen magának olyan valós, vagy fantázia írást, ahol megtalálja az igényeinek megfelelőt!
A való élet már csak ilyen, nem mindig van "kolbászból a kerítés", az élet úgy adja magát, ahogy.

Mi sem vagyunk tökéletes emberek, hiszen ki az? Csámcsoghat rajtunk pszichológus, ilyen-olyan "szakember", rajtuk talán nem?

Nincs értelme vitatkozunk senkivel sem, mert mi a posztjainkban leírjuk saját álláspontjainkat, nézeteinket. Ha ez valakinek nem elfogadható, esetleg irritáló, és meg is írja kommentjében, megteheti. Mi elolvassuk, és eldöntjük, hogy érdemes-e elgondolkodnunk, vagy csak mosolygunk rajta.

Legyen mindenkinek szép napja! :)

Ilke Zsolan (törölt) 2017.09.18. 08:18:16

@Lady Scarlett: Én a Pride-ot egyetlen mondatban említettem, mégpedig abban az összefüggésben, hogy egy "jelenséget" (nem a legjobb szó) csupán attól, hogy a nyilvánosság elé tárják, nem fog elfogadni egyetlen ember sem azok közül, akik azt amúgy elítélik. Nem kevertem a két dolgot és nem is ítéltem meg..

csakférfi 2017.09.18. 12:26:26

@pszichostation:
"Őskövület"
Nagy arccal a kisebbik gyerekem jelzője. Rám és az anyjára.
Nem is értem miért.
:) :) :)

2017.09.18. 13:22:47

Dzsíííízissz... csak nem index címlapost vót má megen a poszt?
@Lady Scarlett: Az, hogy a hazai swinger-szcéna olyan, amilyen még nem tudom mennyiben függ össze azzal, hogy jó vagy sem kettőnél nagyobb sokadalom közepette keresni a szexuális beteljesülést? A véleményedet abból a szempontból osztom, hogy elég mókás népek is össze tudnak jönni egy-egy klubban és vannak köztük olyanok is, akik egymagukban képesek lelohasztani 20 másik ember kedvét, de ettől vonatkoztass el. Egyrészt úgysem akarsz mindenkivel kontaktusba keveredni, másrészt meg azért mindig akad egy-két ígéretesebb pár is, akikkel lehet futni egy próbakört. Én ott látom nagy előnyét a sw találkahelyeknek, hogy kb egyértelmű, aki ott van, az többre vágyik :) Számosságot tekintve, értelemszerűen. Nem kell óvatos tapogatózások közepette kerülgetni a forró kását, ezzel rohadt sok időt lehet ám megspórolni. Tudod, cipőt a cipőboltból, ágyvendéget a sw-klubból.
Persze sok más helyen is lehet találni olyat akinek van affinitása, nekem is van történetem szaunából meg wellnessből is, de abban is biztos vagyok, hogy sok elszalasztott alkalom adódott abból, hogy túl óvatosan közelítettünk a témához.
@csakférfi:
"Neked és a swingerezőknek nincs.
-hűség
-megbízhatóság
-szerelem
-kitartás
-odaadás
Többek közt."

:) Jáájjjj... nem baj, ha szűklátókörű vagy, de akkor azért ne legyél meglepve, ha mások kikacagnak.
Eleve ott dől meg az okoskodásod, hogy el sem tudod képzelni azt a helyzetet amikor mindkét fél részéről igény van a picit komplexebb szexuális élményekre. Ami nem jobb, vagy rosszabb, mint a normál papaás-mamás, pusztán más. A szexuális kielégülés ezernyi módon elérhető, miért is pont ez az út lógna ki a többi közül? Csak azért, mert nem egy férfi egy nő résztvevője van az aktusnak? Ott nézed be a dolgot, hogy azt hiszed, az érzelmi kötelék is azonos a három-több résztvevő között. (Lehet, de abszolút nem szükséges)
Számomra az odaadás jelentheti azt is, hogy a párom, akivel amúgy huszonéve együtt élek, nem fosztott meg attól a lehetőségtől, hogy átéljem az egyszerre több férfivel történő szexet. ...és jó, hogy így tett. A megélhetetlen, elfojtott vágyak alattomosan képesek még a legerősebbnek hitt kapcsolatokat is erodálni, ha egyoldalúnak érzi valamelyik fél a lemondást, akkor meg aztán főleg.
Hűség, megbízhatóság? Miért is nem fér ez meg a swingerrel? Az élmények közös elhatározásból , közös vágyból fakadnak és hidd el, 2 évtized után is szinte ugyanaz az izgalom kerít hatalmába mindkettőnket, amikor lehetőség nyílik másokat is bevonni az együttlétünkbe. Ám ez soha nem különutas kaland, ez csakis együtt működő , különleges élmény. Nem napi-heti szinten (vannak, akiknél gépies kényszer, mert úgy érzik 'jelen kell lenni' ) a havonta más sokkal barátságosabb, de volt, hogy hónapokig nem állt össze a napirend úgy, hogy erre sor kerüljön.

2017.09.18. 13:29:09

Amúgy meg tett halála az okoskodás. Hogyan is mondta Yoda? Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld!
Tök felesleges elmagyarázni másoknak, hogy miért is nem helyes az amit amúgy örömmel tesznek, vagy annak sem látom sok tetejét, ha valaki arra alapozva, hogy nekik összeállt a kép és tetszik is, majd másoknak is éppen annyira jó lesz, csak el kell nekik magyarázni. Ezt tanulni nem nagyon lehet, ez egyszer elindul valahonnan a tudat alól, csírázik, szárba szökken, aztán vagy tövestől tépi ki az emebre (de akkor örökre ott marad a kérdés, mi lett volna, ha...) vagy hagyja hogy kibontsa a virágát és termést érleljen.
Az amúgy örök dilemma, hogy egy egyenrangú kapcsolatban kitől várható el a vágyak feladása? ...és miért? Bár az is egyértelmű, hogy a kényszer , a lelki terror aljas és pusztító.

csakférfi 2017.09.18. 13:35:45

@Siklósi Vanda:
Átrágta magam a saját cikkedhez és az ahhoz kötött magyarázaton.

"
Cselekedeteinket okkal tesszük (ösztönből, reflexből, így vagyunk bekódolva, kigondoljuk, elhatározzuk előre tetteinket stb."

Valóban. Tehát saját döntésed. Csakhogy a döntéseinknek mindig vannak következményi. Jók vagy rosszak. Ez mindig későbbderül ki.
Intelligens ember belegondol abba hogy más emberre az adott cselekedet kvázi viselkedést generáló döntéshogyan hat.
Amennyiben negatívan.....úgy a döntés rossz.....hiába hogy nekem pillanatnyilag jónak tűnik. Valamint szemmel nem látható negatív eredménye nincs.
Te és a többiswingerező azzal a negatiív "élethelyzettel " kacérkodtok ami majd ötven hatvan hetvenévesen ér el benneteket.
Kiöregedtek a swingerből.
Olyan ez nektek mint a drog.
Épeszű ember ezt nem kockáztatja.
Ellenben ti igen.

10Ne mondd azt, hogy miért voltak jobbak a hajdani napok a mostaniaknál, mert nem bölcs dolog, ha ilyet kérdezel!
Salamon A prédikátor könyve.
Sajnos isten nincs. Ellenben emberek akik isten módjára hiszik hogy bármit megtehetnek.......annál többen.

2017.09.18. 13:50:02

@csakférfi: "Kiöregedtek a swingerből."

Ismerek hatvan feletti párt, de ez nem is érdekes. A gombaszedésből, a hegymászásból, az ugrókötelezésből de még a gobelin hímzésből is kiöregszik egyszer az ember. éééés???? Addig viszont miért ne lehetne olyan kedvtelésnek élni, ami összeköt a pároddal, közös élmény, közös élvezet...
Még egy ttkot elárulok... a swinger mellet is lehet gobelint hímezni vagy kite-szörfözni, de még társastáncolni járni is.

csakférfi 2017.09.18. 17:12:07

@Dorottya Veres RLDD:
Amennyiben s gombaszedés,gobleinezés,hegymászás,ugrókötelezés........azonos a sexuális tevékenységgel neked. Akkor valótban szerelem nélkül sexelsz.
Ez nem engem hanem téged minősít.
Valaki ugyanezt kommentelte. Tapasztalatból.
Kösz olyan tapadztalat nem kell.
Bár a válásom után egyszer elmentem egy kurvához.
10000 volt egy 1 óra.
20 éves nővel.
Kösz.
Inkább a feleségemmel.
Kb. guminő kategória.
Mármint a kurva.
Sorry ez van.
Valamit mindig pótcselekszsl ha nincs red a fejedben azaz a toronyban.
Erre van a swinger,kurva,pornó,alkohol.....stb.
Na ezt ajnározod te.
Tőlem. Te életed. Ezt az egyet is "elbaszod".
Igen ééés?
:)

Lady Scarlett 2017.09.19. 05:52:59

@Dorottya Veres RLDD: ne nevettess mar Dori! Azt az egyet sosem fogom elhinni senkinek, hogy egy paros mindket tagja ugyanolyan mertekben elvezi a swingerezest. Semmit nem elveznek ugyanolyan mertekben a parok. Ilyen tevekenyseg egyszeruen nincs. A gombaszedest, meg a siklorepulest sem. Nem, ha egy parrol van az egyikuk akarta ezt, a masikuk koveti. Hogy melyik melyik az lenyegtelen. De ott komoly gond van a fejekben is meg a par tagjai kozott is es csak ido kerdese mikor jon a pofara eses.

Vandanak valaszolva: hogy miert pofatlankodom ide pedig negativ velemennyel vagyok (most mar)?
Tok egyszeru. Mert kivancsi vagyok. No ne teljesen arra hogy jajmilyenfaszalehet swingerezonek lenni, milyentitkosmocskos kis elet ez. Nem. Arra vagyok kivancsi, hogy milyen dinamika mozgat titeket. De a velvet poszt ota kisse atverve erzem magam, es mar nem hiszem, hogy az irasitokbol barmit is megtudok.
Azt sem hiszem, hogy ez a sajat nevetek, es nem is mindig jarok mar erre, csak akkor ha feltunik egy egy szamomra erdekesebb vagy abszurdabb poszt cim. Nemely irasotok miatt tisztara olyan erzesem van, hogy egy Julia, Tiffany vagy Romana noknek szolo sztorit olvasok ami ugye mind kitalacio, de nagyjabol ugyanaz a mufaj. Nem lennek meglepve ha az egesz blog egy mediahekk lenne amit lehet hogy egy paros csinal, de hogy nem valosag az kb. 90%. Ha ez az helyzet, nos annak a dinamikajara is kivancsi vagyok.

2017.09.19. 07:33:06

@Lady Scarlett: Hűűű... azt hiszem megfogtál. Nem méregettem soha patikamérlegen, hogy melyikünk mennyire élvezte vagy vágyta adott alkalommal a többes bulit. Nem a swinger clubot, mert már írtam, a kettő szétválasztható... ha könyvet akarsz olvasni, nem feltételenül kell könyvtárba menned. Érdemes benézni, de más módon is hozzájuthatsz olvasnivalóhoz..
Tetszik, hogy mindenkire kiterjedően pontosan tudod, miként és meddig működik egy párkapcsolat. Azt ugyan nem tudom, honnan jön az ismeret, de ha te mondod, én hiszek neked. Biztos elkerülte a figyelmed, de vannak apró trükkök, amikkel a szinkronitás kontrollálható, fenntartható, vagy éppen megérti az ember, hogy nem szaabd tovább feszíteni a húrt. Sok egymással töltött év alatt az ember (ha a kezdetektől ugyekezett a kölcsönös őszinteségre koncentrálva élni) eléggé jól tud olvasni a másik apró, másoknak semmit nem mondó rezdüléseiből és nyilván a verbális kontaktus elsődlegesen iránymutató.
A szexuális preferenciák és szexuális rutinok-rítusok érett és céltudatos személyiségek esetében minden alárendeltséget kizárva is képesek koherens módon egységbe rendezni a párokat. Munka van vele, kétségtelen, de mi van ingyen? Az unalomba fulladó sablonos rutin, a menetrendszerű és lagymatag "Legyünk már rajta túl és hadd menjek zuhanyozni mert holnap korán kelek!" aktusok egyre ritkuló és egyre rövidülő unalmas percei.
A swingerben megvan az inherens biztonsági mechanizmus, hogy mindkét partner fel tudjon készülni a különleges alkalomra. Mivel egynél több embert egy ágyba logisztikázni már nem kis feladat így sokszor már másnap reggel úgy érzi az ember, hogy de jó lenne, ha egy hónap múlva szombat éjjel lenne. Én így vagyok vele, de a párom is említett már ilyet :)

Igen, valóban, nincs olyan, hogy tökéletesen és minden kis részletében egybecsengően azonos elképzelés, vágy. A szexben is van, amit kevésbé élvezek de tudom, hogy oda van érte és összességében az , hogy látom a szeme csillogását, tudom, hogy élvezi, az nekem is öröm és hozzájárul ahhoz, hogy végül én is megkapjam, elérjem amire fókuszálok. Sőt... olyan is volt, hogy valamit adott helyzetben nem élveztem különösebben, mert valamiért nem voltam ráhangolódva, de apró metakommunikációs jelekkel tudattam vele, váltottunk , utólag megbeszéltük, aztán egy másik alkalommal meg nem hogy bepótoltuk, de konkrétan félhullára élveztem magam. Egy ember sem statikus, óraműszerűen munkálkodó szerkezet, egy kapcsolatban is előfordul, hogy nem azonos az időszámítás, de össze lehet (és érdemes) hangolni a mutatókat.
Próbáld kettéválasztani a többes szexet a swingeléstől, mert az előző a lényeg, a swinger club csak egy lehetséges útja annak megéléséhez. Ám nem kizárólagos, de egy relatíve jól használható eszköz a partnerek felkutatására. Mint általában minden társas tevékenység esetében...

2017.09.19. 07:55:12

@csakférfi: No, ha valakink érdemes lenne rendet rakni a fejében, vagy legalább leporolni ezt-azt, hát az te vagy.
Mi köze a prostitúciónak a swingeléshez? Mi is a baj azzal, hogy 3-4 ember együtt, egy helyen és egy időben keresi a szexuális kielégülést? Akár csak párban, egymás melett, vagy akár teljes fizikai kontaktus kialakítása közben?
Ártanak valakinek is? Egyenrangú (nyilván vannak látszólagos kivételek, de ez most másodlagos) partnerek élvezetüket lelik abban, hogy egy adott pillanatban több emberrel érintkeznek, több embert fogadnak a testükbe...
Meg vannak akik mindkét nemhez tartozó partnerrel jutnak el a kielégüléshez.
Ha én biszexuális vágyaimat, fantáziáimat szeretném megvalósítani, átélni, mégis mit tegyek? Fojtsam el, próbáljam eltemetni, vagy titokban egy 'szakember' vagy 'szolgáltató' segítségével próbáljam megtapasztalni, vagy amennyiben lehetőségem van a férjemmel együtt kiélni az elképzeléseim, ráadásul egy olyan lánnyal, aki maga is az élvezetet keresi a pillanatban? Óriási különbség, bár még nem vettem igénybe fizetős szolgálatást. Nekem a másik izgalma vágyfokozó. Ezzel együtt éppen úgy tudom élvezni a szexet azzal akihez mindenkitől eltérő módon komoly és régi, elmélyült érzelmi kötelék is fűz. A többes szex lehetőség, kiszélesíti a horizontot. Vagy még egy pici adalék... az exhibicionizmus sem mai találmány, sokunkban ott rejtezik, különböző erővel igyekszik a felszínre törni. Azt nem nagyon tudom elképzelni, hogy vadidegenek lássanak szex közben, ettől inkább viszolygok, de amikor lényegében ugyanannyira védtelen, intim helyzetben lévő emberek nézik, miközben szeretkezem/dugok/kefélek és tudom, hogy felizgatom ezzel őket, az nagymértékben hozzájárul a saját élvezetem felfokozásához. Ezt másként azért elég nehéz megoldani. Én azzal kezdtem, nagyon régen, hogy a férjem előtt maszturbátam. Az , így utólag csak egy lépcsőfok volt a menyország felé vezető úton.

2017.09.19. 08:10:42

@csakférfi: "Erre van a swinger,kurva,pornó,alkohol.....stb.
Na ezt ajnározod te."

Tényleg ezt tettem volna? Hűűűha.... szerintem te bizonyos fogalmakkal abszolút nem vagy tisztában, de az is látszik, hogy lövésed nincs, miről is szól ez az egész. Csodálom, hogy a drogokat és Orbán Viktort (vagy Soros Györgyöt) kihagytad...

pittscards 2017.09.19. 17:25:44

Emlékszem, az első alkalommal amikor láttam a feleségem mással, vigyorogtam, mert láttam, hogy mennyire élvezi a feleségem is meg a másik pasi is (én ugye pontosan tudtam, milyen jó a szex az asszonnyal :-). De a legutóbbi alkalommal is jól esett nekem nézni a párom mással. És neki is jó engem nézni, mert más szögből lát és abból a szögből még jobban nézek ki, mint szemből.

Egyébként a swingerlátogatás ötlete mindkettőnk fejében megfordult még megismerkedésünk előtt, szó sincs arról, hogy valamelyikünk is megpróbálta volna a másikat rábeszélni bármire.

Lady Scarlett 2017.09.19. 19:25:58

@Dorottya Veres RLDD: Figyi, elhiszem, hogy neked meg meg egy csomo embernek bejon a swingerezes. De nem gondolom, hogy ez lenne a normalis, sot. Ahol ez elojon, ott szerintem unjak egymast a parok. Ha szereted a parod, ha nem csak a hazastarsad o, hanem a baratod is, a szovetsegesed is, es az eleted ertelme, akiben vakon megbizol, lelkileg es testileg a masik feled akkor nem unod meg. Se 2 ev utan, se 12 ev utan, se 22 ev utan. Ha 2en vagytok egeszek oda nincs szukseg meg xy masra, vagy zw tovabbi masokra.
A swingerezes extremitasnak szamit a szexben. A swingerezes csak a szex, nem mas. Nem arrol szol, hogy bizalom, hanem arrol, hogyha egyutt dugunk massal az nem szamit megcsalasnak. Azaz felmerult a kapcsolatban a massal szexeles igenye. Ez igy mar nem hiszem, hogy sokaig mukodhet, mivel a paros minket tagjanak, vagy az egyiknek olyan hianyerzete van amit a tarsatol nem kaphat meg. A swingerezes ordogi kor amiben sokan benne rekednek, aztan nem tudnak kilepni, vagy nem is akarnak.

Ennek a blognak a posztjai pedig sajnos egyre inkabb valoszerutlenek, azaz fake.

Lady Scarlett 2017.09.19. 19:39:25

@Dorottya Veres RLDD: Sajatos mennyorszag a tied, es kisse egysiku. Ahogy olvasom amiket irtok legtobbetek egyfele ervet hoz elo. A sajat vagyait es almait a szexben. Esetleg, ritkabban a hazastarsa vagyait meg az elkepzeleseit a szexben, de azt is a sajat szuron keresztul.

Van egy elgondolkodtato mondas amire alapozom a sajat tezisemet.
Ehes lelku ember etellel soha nem fog jollakni.

Kicsit a temara szabva: Kielegitetlen lelku embernek az allando folyamatos orgazmus sem eleg.

2017.09.20. 06:11:58

@Lady Scarlett: Egyem a szíved...
Mégis miről tud az ember a leghitelesebben írni, ha nem a saját vágyairól, gondolatairól, élményeiről? Miként tudná másként , még hitelesebben interpretálni a párja ehhez kapcsolódó meglátásait ? Aláírt, tanúk előtt tett vallomással?
"Sajatos mennyorszag a tied, es kisse egysiku."
Mondjuk nagyjából annyit látsz belőlem és a személyes menyországomból, amennyit megmutatok. Ebből bármi mélyenszántót leszűrni nagy magabiztosságra vall. Pl. nem tudom, miért gondolod, hogy kielégítetlen a lelkem, vagy bármi formában kielégítetlen (kielégíthetetlent akartál amyúgy írni?) lennék?
A kielégültség nem konstans állapot. Időről időre szükség van arra, hogy a felgyülemlett vágyak, feszültségek feloldást nyerjenek. Kinél gyakrabban, kinél ritkábban. Viszont időről időre. Lehet aszkétaként vagy éppen célszerszámokkal együtt élve ezen szükségletet letudni, de ki a fene akarna egész életében csirkefarháton élni, ha csak a kezét kell kinyújtani , ha éppen a legjobb falatokból vágyik lakmározni? Tele szájjal, habzsolva, mindent, ami szem-száj ingere...hogy más ingerekről ne is essék szó..

" De nem gondolom, hogy ez lenne a normalis, sot. Ahol ez elojon, ott szerintem unjak egymast a parok. "

Szerinted. Szerintem, meg megint mások szerint, ahol a párkapcsolatban élők ubják egymást, ott külön utakon keresnek pótlékot, alternatívát, változatosságot, újat, jobbat. Számomra (és mielőtt megróvásban részesítesz..) a párom számára is a többes-párcserés szex mindig is közös élmény, mindkettőnk számára attól különleges, hogy kölcsönösen teszünk azért, hogy a másik megélhesse azt, amire éppen a legjobban vágyik. Már írtam, hogy nem annyira meglepő módon van olyan szexuális vágy amit monogám és heteroszexuális kapcsolatban lényegében lehetetlen lenne kipróbálni, átélni, élvezni. Megtehetném, mert mindenre van jobb-rosszabb megoldás, de én pont azt akarom, hogy a párom számára is öröm forrása legyen az én élvezetem. Azt akarom, hogy lásson, miközben egy másik lánnyal szexelek és azt akarom, hogy adott esetben mindketten azért legyenek ott velem, hogy a csúcsra juttassanak. Nem tudom, ebben mi az ami annyira irreális elvárás? Hiszen konszenzus eredménye , mindhárman élvezzük, mindhárman kivesszük belőle a saját elképzeléseinknek megfelelő pillanatok izgalmát és a beteljesülést. Egymásért és magunkért tesszük, amit teszünk. Érdemes lenne egyszer kipróbálnod, mielőtt feltételezésekre és téves elméletekre alapulóan elzárkózol előle, csak azért, mert a szabvány párkapcsolati modelltől hangsúlyosan eltér. Nem állítom, hogy mindig és mindenkinek be fog válni. Azért nem, mert a párcsere/többes közel sem arról szól, hogy egy nő ül a férfi farkán, egy meg a száján, vagy egy nőt éppen ketten pirítanak nyársrahúzva... az agyaban valósul meg, ott jön létre a tökéletes élmény.
Két férfivel egyszerre együtt lenni nem pusztán kétszer annyi faszt és kétszer annyi fizikai ingert jelent...sőt... nem, ez egészen más. Ez csak az alap, de erre ráépül milliónyi cikázó gondolat, milliónyi álomkép és a mentális vihar cikázó villámai ami köztem és a párom között dúl. Nagyon komplex folyamat, én nem is vagyok képes megfelelően átadni, mennyi érzés kavarog bennem és elmondása alapján benne is, amikor a szemembe néz, és közben egy másik ember juttat a csúcsra. Ez mindenkinél picit másért különleges, de szerintem egyáltalán nem lehetetlen felfedezni benne a azt a semmihez nem hasonlító kínnal keveredő gyönyört, amit monogámiában értelemszerűen nem találhatsz meg. Ezzel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy csak kettesben nem lehet ugyanennyire tökéletes és mindent szétolvasztó orbitális orgazmushoz jutni és juttatni a másikat, csak azt, hogy ez másként jó és másként válik tökéletessé.

2017.09.20. 07:15:05

@Lady Scarlett: "Figyi, elhiszem, hogy neked meg meg egy csomo embernek bejon a swingerezes. De nem gondolom, hogy ez lenne a normalis, sot."

Ezzel kapcsolatban azért az érdekelne, hogy te milyen skála alapján ítéled a 'normális'-tól eltérőnek a swingelést? (Swingerezést... kinek miként esik jobban)

Ha valóban az átlagostól, a mainstreamtól eltérőt , sőt, valóban nem teljesen normálisat akarsz látni (ha bátrabb vagy, még átélni is van lehetőséged..) akkor október 19-22.-ig nézz be a Fetish Weekendre, Prágában. Ééés ez még nem a legmélyebb víz...Prága egyfajta édenkert a valódi extremitások iránt érdeklődők számára. www.smproject.org/en/#tops ők is csehek :)

Nos, a lényegre visszatérve. A swinger(klub) lehetőség, amivel aztán mindenki úgy él, ahogyan tud. Nem kell (meg nem is lehet) mindenkivel dugni, meg ez azért nem is egy all you can fuck buffet, ahol a befizetett belépőért, meg a cserealapként bedobott öregecskedő feleségért, pocakosodó-kopaszodó férjuramért cserébe azt és úgy dughat meg a tisztelt vendég akikt csak akar. Találkahely, ahol nagyon hasonló elképzelésekkel rendelkező emberek gyűlek össze, hogy partnert keressenek és találjanak, hogy helyet találjanak az együttlét lebonyolításához, hogy éljeneka 'klub' kínálta lehetőségekkel... Ahogyan a hit-vallás-egyház közé sem tehetsz egyenlőségjelet, úgy hiba lenne a többes szex, a swinger életvitel és a swinger club közé azt tenni.
Lehet, (szerintem is ) a hazai swinger szubkultúra eléggé vegyes megítélésű (okkal-ok nélkül) lehet, hogy rengeteg olyan, unatkozó, párkapcsolatából kiábrándult, arra ráunt ember gyülekező helye. Az is lehet, hogy sokan e mögé bújtatják hűtlenségüket, sokan saját szeuális primitívségükből fakadó kielégületlenségükre próbálnak ilyen úton feloldást találni... nem tudom, nem elemeztem ki mindenkit. Mostanában már eleve ritkábban vetődünk ilyen helyre. A közösségi helyek már csak ilyenek, sokféle ember található meg, a legkülönfélébb ibdíttatásból. Ettől azonban még a többes szex, mások időnkénti bevonása a saját szexuális életünkbe, új játszótársank keresése, új élmények megtapasztalása szerintem inkább pozitív attitűd, mint belesavanyodni valamibe, amit mások által (és egészen más okok miatt) felállított szabályrendszerek miatt gondolunk helyesnek ... hááát..én nem tudom..
Ha megfigyeled a szexualitás evolúcióját, láthatod, hogy elképesztő tempóban és elképesztő sokszínűségben bomlik ki.. ebből a többes szex csak egy szegmens, nem is a legnagyobb.
(Úgy tűnhet, számomra a szex központi téma. Nem az, de tény, hogy fontossága az évek múltával nem csökkent. Viszont ezen a helyen nem hinném, hogy a kozmológiáról vagy a genetikáról kellene beszélgetnünk, vagy recepteket cserélnünk. )

pittscards 2017.09.20. 08:39:51

@Lady Scarlett: "Ahol ez elojon, ott szerintem unjak egymast a parok. "

Ha tehát elmész egy étterembe, az csakis azért lehet, mert unod az otthoni kosztot? Ha elmész nyaralni, csakis azért teszed, mert unod az otthonlétet? Moziba is csak és kizárólag azért mész, mert unod a tévét? A swingerklublátogatás is csak egy kikapcsolódási, szórakozási forma.

A kultúránkban az van benne, hogy "a szex bűnös dolog, ha nem (egymással) házasok között történik". Ez a XIX-XX. században arra gyengült, hogy "a szex bűnös dolog, ha nem egymásba szerelmes emberek között történik". Ebből az alapból táplálkoznak az elítélő kommentek.

2017.09.20. 08:58:09

@pittscards: meg ugye sokak számára a swinger egyet jelent az érzelem mentes szex-szel (na,ezt lehet helytelenül írtam..)
Persze, lehet érzelem mentes, állatias, first aid baszás, életmentő beavatkozás, de lehet ennél sokkal több is. Eleve hülyeség, hogy az érzelmek nélküli szex nem lehet jó, nem az igazi. De, lehet jó, mert kielégít és betölti a funkcióját. Pedig nem táplálok gyengéd érzelmeket a vibrátorom irányába... célnak megfelel, mint a dacia duster.. elvisz A-ból B-be. Meg elvisz a Volvo XC90 is... van különbség, de alapértelmezésben adott helyzetben megfelelő megoldás mindkettő.
Aztán meg arról se feledkezzünk meg, hogy egyáltalán nem kell kizárni az érzelmeket. Már az is érzelem (még ha nem is kötelék) ha a harmadikkal kapcsolatban szimpátiát érzünk, ha testileg vonzódunk hozzá, ha kedveljük, mert néha az ágyon kívül is találkozunk.. a szex közelebb is hozhatja egymáshoz az amúgy semlegesen viselkedőket. Végül ott van az ember élete párja, akivel aztán vitán felül lehet nagyon szimbiotikus a kapcsolat, a beszálló meg csak vendég, akit kedvelünk és nem csak az asztalunkhoz invuitáljuk és nem csak a csirkepaprikást osztjuk meg vele.
A szex sokféle módon lehet kielégító, nem csak érzelmekkel fűtve és ha minden résztvevő megtalálja benne amit vágyott, az tökéletes konstelláció.

Lady Scarlett 2017.09.20. 18:04:58

@Dorottya Veres RLDD: Figyi swingerezz nyugodtan, te is meg mindenki akinek erre van gyomra. Ahogy tetszik, maganugy. Ha te ettol elegulsz ki, tedd. Csak azt ne feledd hogy a szex is lehet drog, ugyanugy mint a tobbi tudatmodosito szer. Viszont, ne allitsd mar be legyszives ezt az eletmodot kovetendo peldanak, mert nem az.
Vannak akiknek nem az a legfontosabb dolog az eletukben, hogy vegre nyalhasson puncit no letere, vagy hogy x farok tomje egyszerre.
Vannak olyanok is akiknek eleg csak a fantazia. Sot olyanok is akiknek az is eleg ha csak olvassak a pornot, esetleg a hentaira gerjednek, vagy bdsm szex a non-plus ultra. Ahogy tetszik, engem nem kell meggyozni, a domina csajok es alarendelt pasik is erdekelnek, de olyan blog nincs, vagy meg nem talaltam meg. Ha tud ilyet valaki linkelheti.
A swingerezesre en is kivancsi voltam, mint irtam fentebb, de nem jott be, soha nem is fog. Ez mas mufaj.
Ha engem kerdezel hamarabb elfogadnam, ha a parom dominahoz akarna menni, mintha swingerezni akarna, remelem igy mar vilagos.

Lady Scarlett 2017.09.20. 18:29:24

@pittscards:
"Ha tehát elmész egy étterembe, az csakis azért lehet, mert unod az otthoni kosztot? Ha elmész nyaralni, csakis azért teszed, mert unod az otthonlétet? Moziba is csak és kizárólag azért mész, mert unod a tévét? A swingerklublátogatás is csak egy kikapcsolódási, szórakozási forma.
A kultúránkban az van benne, hogy "a szex bűnös dolog, ha nem (egymással) házasok között történik". Ez a XIX-XX. században arra gyengült, hogy "a szex bűnös dolog, ha nem egymásba szerelmes emberek között történik". Ebből az alapból táplálkoznak az elítélő kommentek."
Valaszom:
Nem jarok etterembe, en jobban fozok es tudom, hogy mi van abban amit keszitek.
Nem jarok moziba, sorozatbuzi vagyok, a tortenet jobban izgat mint a latvany, ez igy vilagos ugye?
Nem jarok nyaralni, legalabbis nem ugy mint a nagyatlag. Nem komalom a kommersz vagyis a klasszikus, turistak altal agyonatogatott meregdraga helyeket.
Roviden a campingezos, evezoturas, bicikliturazos, hegy vagy sziklamaszos, esetleg nagyritkan a castrofesztivalra latogatos, falusi turizmust kedvelo nepseg vagyunk.

A tobbire valaszoltam fentebb Doranak. Szerintem a swingerezeshez gyomor kell. En nem az a tipus vagyok, de regebben jok voltak Botond vagy ki, posztjai. A mostaniak mar nem annyira tetszenek, de alapjaban veve kivancsi vagyok, hatha megint lesz egy jo iras, ki tudja.
Elhiszem, hogy szerinted kiralysag. Szerintem nem az.

2017.09.20. 19:21:15

@Lady Scarlett: "akinek erre van gyomra." Ennek semmi köze a 'gyomorhoz'... ne sugalld, hogy valami lja dologról, igénytelenségről, fertőről volna szó, mert tapasztalatok híján semmi rálátásod nincs erre a műfajra és így szerintem képtelen vagy objektíven megítélni.
"Csak azt ne feledd hogy a szex is lehet drog, ugyanugy mint a tobbi tudatmodosito szer." Nem feledem... most, hogy felhívtad ráa figyelmed, külön figyelemmel leszek. Elvonókúrát még nem tartasz szükségszerűnek?

"Viszont, ne allitsd mar be legyszives ezt az eletmodot kovetendo peldanak, mert nem az. " Hmm... ezt tettem volna? Nem csak te látsz bele olyasmit is az általam leírtakba, ami a saját kognitív disszonanciádat szükséges csillapítani? Hol írtam elő bárkinek? Azt írtam, érdemes próbát tenni, de nem való parasztnak a csokoládé...
"Vannak akiknek nem az a legfontosabb dolog az eletukben, hogy vegre nyalhasson puncit no letere, vagy hogy x farok tomje egyszerre. "
Ilyen lennék? Csak azért, mert van bennem akarat valóra váltani az elképzeléseim a szex terén is? Jobb az aki másoktól tanult, mások által rákényszerített dogmák mentén gyűri le magában az újra és újra előbúvó, feltörő késztetést? Egy swinger blogon nem fogok egyéb 'mániáimról' beszélni, pedig sok más is van, csak számomra a szex éppen annyira természetes velejárója az életnek, mint a takarítás vagy a színház látogatás. :) találkozhatsz velem politikai blogokon, ettől még nem hiszem, hogy elsődleges szerepe lenne az életemben. Bár ott meg fideszbérenc trollnak, bérkommentelőnek, minap meg Soroscsicskának neveztek. Sőt... atomenergetika ellenes blogon is gyakori vendég voltam (mint lokális ellenzéki.) Pedig Paks II sem tölti ki a létezésem üres pillanatait.
"Ahogy tetszik, engem nem kell meggyozni, a domina csajok es alarendelt pasik is erdekelnek, de olyan blog nincs, vagy meg nem talaltam meg. Ha tud ilyet valaki linkelheti."
Akar a radai rosseb meggyőzni... én annak örülnék, ha a nagy tolernciád közepette a többes szexet sem tartanád ördögi ármány szülte bűnös életvitelnek. Ha valami jó, amíg két ember közös akaratból teszi, akkor ugyanúgy lehet jó, ha 3 vagy (jjééézus) 4-5 ember csinálja lényegében ugyanazt. Ha téged egy masszőr helyett kettő kényeztet, az már hányingert keltő torz dolog? Ott b@szod el, hogy egybemosol több dolgot és mindezt egy kudarcélmény által homályos üvegen át nézed. Nem baj, hogy neked nem jött be, nem érzel elég bátorságot, gátlásaid vannak (nekem is voltak...meg vannak is.) az a baj, hogy alantas, megvetendő és beteges dolognak bélyegzed emiatt azt, amit nem értesz, aminek motivációját nem érzed át.
Ja.. bdsm/sub/dom vonulat...idehaza nem lesz egyszerű menet, de nem megoldhatatlan. Talán az ashrak megteszi kiindulási alapnak, de ez nem egy a la carte műfaj, vagy mázlid van és pár hónap alatt élesbe fordul a dolog, de lehet, hogy 2-4 évig is eltart,hogy minden téren megfelelő társat találj. Nekünk 2 év volt, mire jó volt a konstelláció.. onnan már csak 2 hónap kellett.
(na... most jól elijesztettelek,mert a végén még egy mocsárban kellene dagonyáznod velem :) )

"Ha engem kerdezel hamarabb elfogadnam, ha a parom dominahoz akarna menni, mintha swingerezni akarna, remelem igy mar vilagos."
Nem vagyok gyengeelméjű... bár nekem ebből pont az jönne le, hogy helyettem keres valakit, akivel megélheti azt, amit tőlem nem kap(hat) meg, amit nem tőlem akar...nem állítom, hogy repesnék az örömtől. Ám szeretem annyira, hogy bíznék benne és próbálnám elkerülni, hogy ez éket verjen közénk. Bár lásd be, ha az fura, hogy egy partnerkapcsolatban élő férfi és nő időnként (ez is lényeges ám..) időnként közös akarattal mást is bevon a szexuális életébe (még ha nem is kifejezetten érzelmi motiváció okán) az nem fura, ha ezt külön úton járva, prostituáltnál/profi szolgáltatónál teszi? Egyértelműen üzleti tranzakció keretében? Ahhoz nem kell gyomor? Csak pénztárca...ugye?

2017.09.20. 19:25:58

@Lady Scarlett: még annyit... tényleg próbáld már leválasztani a többes szexet a hazai swinger szcénáról és értékeld külön.. klubozás nélkül is bújhattok hárman egy ágyba, ha a milliő nem tetszik (Én sem ájulok el tőle, ezt le is írtam, mert butaságnak tartom idealizált képet festeni erről és csalókának gondolom retusált műtermi fotókkal elfedni a sokkal hétköznapibb valóságot. A többes szex maga cél, a swinger csak egy hevenyészett eszköz..bár lehetne több is.
(Már úgy értem, a hozzám hasonló aljanép köreiben. képzeld... néha nem is bortválom a fazonomat...ilyenek vagyunk...)

Lady Scarlett 2017.09.20. 22:19:13

@Dorottya Veres RLDD: figyelj, most mar tenyleg unalmas vagy, es nem ervelsz, csak litaniakat irsz, amit vegigolvasni is faraszto. Erre mar valaszolni sincs kedvem.
A swingerezesre valo igeny tok mas szuksegbol fakad mint az osszes tobbi amit leirtam. Ez az igeny az amit en erdekesnek talalok, de sosem kovetnem. Latom nem sikerult vilagosan fogalmaznom. Nem baj, a vilag ilyen.
A tobbes szex -swingerklub nelkul- hazastarssal vagy parral, nos nalam ez ugyanaz a kaptafa. Megcsalas engedellyel, a tars pszichikai manipulalasa. Mennyire szeret, nana hogy annyira, hogy reszt vesz benne, igy bizonyitja mennyire igazan szeret. Hat persze. Megforditanam a dolgot. Aki szereti a masikat, soha nem tenne ki ilyen dontesnek. Ez nem szeretet, ez onzes. Foleg akkor, ha a kapcsolat alapvetoleg ugy indult, hogy huseget fogadtak egymasnak. Lehet csurni, csavarni akarhogy, ahogy akarod. A te vagyad, a te almaid, a te mennyorszagod, a te kielegulesed. Meg a te onzesed. Na joccakat. Ezen nincs mit tobbet ragozni.

2017.09.21. 06:54:48

@Lady Scarlett: No, akkor felhívom a figyelmed, hogy a te 'litániád' végképp nélkülöz bármi érvet... már, ha azt nem tartod érvnek, hogy 'szerintem'..
Mert tkb ennyi az egész: szerintem ez ezért szar, szerintem ez önzés, szerintem ilyet nem tesz aki szereti a másikat, szerintem az egész a-z.-ig egy kaptafa.
Aztán lősz egy öngólt. Szerinted a közösen átélt többes szex nem több, mint megcsalás engedéllyel. És ez elfogadhatatlan... persze... szerinted. Szerinted viszont az belefér, hogy a párod elballagjon egy fizetős dominához, aki elfenekeli, bepelenkázza,cumit dug a szájába, lenyalatja a csizmáját, esetleg a mellére Sz@rik és szétkeni strandpapuccsal. Ez neked elfogadható :) ebben semmi önzés nincs, ez a hűség alapja. Ne légy nevetséges. És még Te tartod többre magad, mert te elfojtod a vágyaid. :)
Ez nem érv, ez a te isten tudja min alapuló döntésed kinyilatkoztatása .
Nem zavar, ám az sért, hogy ettől érzed magad itt, a swinger mellet érvelőknél többnek, magasabb erkölcsi szinten állónak. Szimplán csak képtelen vagy magaddal szembenézni és elfogadni önmagad és a vágyaid. Gyenge, gyáva vagy és ezért inkább leszólsz másokat. SZERINTEM
Ha már itt tartunk, bár tudom, hogy fárasztalak... egyszer,ha vennéd a fáradtságot és kifejtenéd, miért is aljas megcsalás a többes szex, azt szerintem sokan köszönettel fogadnák. Mert csak a kinyilatkoztatásra futotta nagy erkölccsőszi lendületedből..

pittscards 2017.09.21. 08:59:05

@Lady Scarlett: Közben a kérdésemre nem válaszoltál: csakis azért mentek el otthonról túrázni, mert unod magad/egymást otthon?

A swinger nem való mindenkinek. De azért vegyük észre, hogy a "megcsalás engedéllyel" oximoron. A csalás attól csalás, hogy a másik nem tud róla, "becsapom". Onnan kezdve, hogy megegyeztünk egymással, hogy mással (is) ágybabújunk, nincs megcsalás. Sőt, a swingerklub abszolút közös élmény.

2017.09.21. 09:13:25

@pittscards: "Onnan kezdve, hogy megegyeztünk egymással, hogy mással (is) ágybabújunk, nincs megcsalás."

Ja... de erre is ott volt a passzus: pszichoterrorral vesszük rá a másikat, rákényszerítjük a saját akaratunk, kihasználjuk....ááááhhhhh

Lady Scarlett 2017.09.22. 06:01:50

@Dorottya Veres RLDD: manipulalas es a pszichoterror teljesen mas kategoria, ne legyel mar agyatlan legyszives. Ja de nalad ez zsigrbol jon, ahogy latom.
Azert van kulonbseg Jockey Ewing es Jack Torrance kozott.

Lady Scarlett 2017.09.22. 06:14:23

@pittscards: Furcsa fogalmaid vannak a megcsalasrol.
Amikor hazasodsz arra teszel igeretet, hogy huseges lesz a parodhoz. Azaz nem dugsz massal.
A swingerezes a massal dugas magas foka, meg raveszed a parodat is hogy o is dugjon massal.
Ez megcsalas. Ha ferj, feleseg vagytok meg a hazassagot is megcsaljatok mint eszmet. Elhiszem, hogy valaki szerint a hazassagra semmi szukseg, ocska, maradi, oskori hulyeseg.
Nem hazasodjon. Ne vallaljon gyereket, ne eljen hazugsagban, hogy aztan kiskapukat keresve kielje a vagyait a x tagu csoportos szexben.
Nem az a buli, ha te odajarsz, az a te dontesed.
A buli az ha raveszed azt aki szeret teged, akinek ilyen eszebe se jutott, es addig manipulalod, hogy ez mennyire normalis es ez mennyire szukseges a kapcsolatotokban, sot meg elvezi is (vagy azt hiszi, hogy elvezi) az egeszet, na ez az igazi buli. A manipulacio, a totalis kontroll, hogy eszre sem veszi, mert azt hiszi, hogy ez mennyire jo.
Azaz mindent megcsalsz. A parodat , a hazassagot, amire a szuleid tanitottak, amin szocializalodtal, aki vagy. Es miert...hogy massal, masokkal dugj, mert az a mennyorszag.
A swingerezes onbecsapas is a tars manipulacioja mellett.
Elismerem nem mindenki jut el odaig hogy ezt felismerje. Ez pedig erdekes, es kivancsi vagyok miert van igy.

2017.09.22. 08:36:06

@Lady Scarlett: Furcsa fogalmad van a hűségről :))))))))))))))))))
"Nem dugunk mással!"
Én azt javaslom, hogy kezdj el bogarászni a neten, hogy lásd, mennyire összetett fogalmazt intéztél el egy mondattal. Komolyan már azt vártam, hogy a végén odabiggyeszted, hogy a szex csak gyereknemzési céllal gyakorolható..
A házasság (társas kapcsolat)hihetetlenül sokrétű, soktényezős együttélési forma, bőven komplexebb rendszer annál, hogy egyetlen és nem is centrális komponensére, a szexuális aspektusára mint mindent eldöntő és meghatározó próbatételre tekinthess.Egész elméleted innen indul (hibás a kiindulási alapfeltevés) és logikai hibák sokaságán át jut el a hibás végkövetkeztetésig: te egy magasabb szintjén állsz a létezésnek, mert te felismerted az egyetlen igazságot és annak fénye világítja be az utad.
Hülyét csinálni magadból, óhh, mond minek?
Ha valaki x év házasság után csak azért nem dugott mással, mert fél a következményektől (elvesző egzisztencia..) akkor az hűséges?
Ha valaki azért nem dug mással, mert szimplán nem kell a kutyának sem, kurvára meg nincs pénze, az hűséges? (Közben pornóra veri a farkát a számítógépe előtt és virtuálisan naponta hatszor seggbekúrja a CBA pénztáros kiscsaját...)
Ha valaki csak azért nem dug félre, mert már szopatni is csak viagrával ltudna, az örökre hűséges maradt?
Számodra tényleg teljesen elképzelhetetlen, hogy két felnőtt intelligens ember vágyai, elképzelései a szexualitást illetően is egybeessenek? Ha mindkettejük számára azonos megítélés alá esik a másokkal együtt (egyszerre) átélt szexuális élmény? Vagy fordítsuk meg... egyikük így, a másikuk meg amúgy gondolja. Mennyit ér, milyen jövőt ígér az olyan fogadott hűség, ami nyilvánvalóan egyoldalú áldozathozatalra épül? Ha szeretik egymást, elvárhatja-e bármelyikük a másiktól, hogy teljesen átalakítva értékrendjét, elfolytsa vágyait és fogadjon hűséget, miközben a hűség ennél messze több kéne legyen. A másik számára vajon mekkora teher, hogy folyton ott bújkál benne a kétség, vajon tudja-e pótolni amit elvesz?
Van-e egyáltalán értelme a hűséget számonkérni, amikor együttes akaratból (fogdd el, hogy létezik ilyen) együtt élnek át olyan szexuális élményt (és örömüket leleik benne) aminek egy(akár több), a házasságon kívül álló ember is résztvevője?
A házasságnak része a szex, de ennél messze több, számomra semmivel nem kevésbé fontos kinyilatkoztatása az egymás iránti szerelmünknek, szeretetünknek és összetartozásunknak, egymás felé vállalt elkötelezettségünknek mint talán neked, de ennek (a társadalom , a befogadó közösség felé történő) kinyilvánítása nem jelenti azt, hogy a szex terén ne vallhatnánk a többségtől eltérő nézeteket. A szexuális életünk ilyen értelemben csak ránk tartozik, annak szabályait mi alkotjuk és attól, hogy ez nem eseik egybe egy vallási dogmával, még nem kell akadálya legyen egy működő, szilárd, tartós és tartalmas, mindkettőnk (és a gyerekeink) számára védelmet adó összetartozásnak.
Lehet más a véleményed, ez természetes, de azt állítanod, hogy egyedül te vagy az egyetemes, fennsőbbrendű igazság tudója, meglehetősen nagyképű és másokat sértő álláspont.

2017.09.22. 08:46:18

@LadyBird80: A megcsalás mindig hazugságot (hazugságok sokaságát) is jelent egyben. A többes szexben alapból erről nem beszélhetünk. Jó, biztos akad olyan, aki győzködi magát, hogy jó ez nekem, élvezem én ezt, vagy éppen a férje beszél lyukat a hasába, hogy mennyire fogja élvezni, de ez is inkább csak önáltatás, önbecsapás, nem annyira a másik átverése. Ami messze súlyosabb következményekkel jár. Ha kiderül, ha nem. Ha kiderül, a bizalom elvesztésénél pusztítóbb dolog nehezen képzelhető el egy kapcsolatban, könnyen pozitív visszacsatolásúvá válhat a folyamat és végleg lerombolja a kapcsolatot.
A kollegina totál feketge-fehéren szemléli az egészet, vagy ide, vagy oda sorol dolgokat, ráadásul a saját (univerzálisnak és egyetemlegesnek nehezen nevezhető) értékrendje mentén. Nyilván indkét életvitelnek vannak előnyei, hátrányai, buktatói, nehézségei, de szerintem a swinger szemlélet talán picit hidat épít az ösztönös szexuális vágyak és a társadalmi elvárások, együttélési normák közé. Oldhat bizonyos feszültségeket így stabilizáló, jótékony hatású lehet. Csak feltételez bozonyos fokú intelligenciát mindennek a menedzselése.

pittscards 2017.09.22. 13:28:09

@Lady Scarlett: "Amikor hazasodsz arra teszel igeretet, hogy huseges lesz a parodhoz. Azaz nem dugsz massal."

Nem, mi nem tettünk erre fogadalmat. Képzeld, a swinger gondolata még a házasságkötés, sőt, a lánykérés előtt felmerült mindkettőnkben. Mindkettőnknek volt már többesszex-tapasztalata megismerkedésünk előtt is.

"A swingerezes onbecsapas is a tars manipulacioja mellett."

Sok-sok ilyen rémképet olvastam, mielőtt elmentünk volna először swingerklubba. Valahol arra is számítottam, hogy a társalgó teli lesz a "manipulációval rávett" feleségekkel, akik idáig még csak-csak eljöttek, de az akciótérre már nem, ott pedig főként nők után koslató férjeket találok. Nem ez lett a tapasztalatom. Az eddigi látogatások során összesen másfél feleség nélküli férjjel hozott össze a sor (azért másfél, mert az egyiknél ott volt a feleség néhány méterre, csak csatlakozni nem akart). Ennél sokkal-sokkal több férfi nélkül érkező nővel találkoztunk. A swingert úgy beállítani, hogy "magányos nők önbaszató köre" még mindig pontosabb lenne, mint az a kép, amit te képzelsz.

Lady Scarlett 2017.09.22. 18:41:51

Figyelj Botond, vagy akarki vagy, tenyleg ilyen szar trukkokhoz kell folyamodnod, hogy porogjon a komment a blogjaid alatt? Beregelsz valami mas nickneven es hergeled azokat a kommenteloket akik nem ertenek veled egyet?
Meg egy csalodas veled/veletek kapcsolatban.
Megneztem a csodas facebook profilotokat, le vagyok nyugozve. Ez az egesz egy atveres, egy betu nem igaz az egeszbol.
Hat sracok ha nektek ez jo, tegyetek. En leptem. Inkabb olvasok olyan fantaziat amirol a szerzo nem féli bevallani, hogy csak fantazia.

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.09.22. 20:46:03

@Lady Scarlett:
Nagyon örülök, hogy mások fantáziáját szeretnéd olvasni a későbbiekben. Nem olvastam az összes hozzászólásod, de nem is akartam megzavarni néhányotok csevegését. Természetesen azt hiszel és gondolsz, amit csak akarsz. Én biztosan megkönnyebbülök, ha nem értetlenkedsz itt az oldalunkon.

Megtisztelő volt az eddigi figyelmed, de most igyekszem úgy fogalmazni, hogy ne legyek sértő, de mégis elmondjam a véleményemet. A swinger életforma, és ez a blog nem neked való!!! Maradjunk ennyiben, és tiszteljük meg egymást azzal, ahogy én nem szólok hozzád - de még a gondolataidhoz sem - ugyan ezt tedd meg te is felém!!!

Nem tudom, te hol írsz vagy publikálsz, de ígérem, én nem fogok veled, és gondolataiddal vitába szállni. Kérlek, "boldogíts" másokat, ellenkező esetben most már tiltani foglak!

2017.09.23. 06:24:10

@Lady Scarlett: "Megneztem a csodas facebook profilotokat, le vagyok nyugozve. Ez az egesz egy atveres, egy betu nem igaz az egeszbol.

Látod, mennyire elvakult vagy? Kit érdekel, hogy a blog valós, vagy képzelt élményeket közvetít. Én is leírtam már, hogy picit retusált, és manipulatív a fotóillusztrációk kiválasztásában látható tendenciából fakadóan. Erre kaptunk egy fotót a tiktak zuhanyzójáról :))))))))))))) (az sem saját, de ez lényegtelen..) Még azt is elfogadom, hogy nem a legmegfelelőbb módon igyekszik bemutatni az egész szubkulturát, túl 'ezo' túl idealizált, inkább tűnik promóciónak mint emóciónak :) Egyre jó: diskurzust indít el. Viszont baj, hogy rendesen megágyaz sokak csalódásának. (Ami persze a túlzott reménnyeket táplálók hibája is, de szerintem felesleges ígéreteket tesz a klubokban várható élményeket illetően. Az odajárók nagy része sokkal szimplább ember és szimplább igényekkel... nem egy konstans éteri lebegés egy klubban eltöltött éjszaka.. )

Ami ellen te kirohanásokat rendeztél (csakúgy mint a 'patikus imi' vagy hogyan is hívják... az a többes szex és az ahhoz esetlegesen kapcsolódó swinger-klubozós életforma. Tetted ezt 0 tapasztalattal 'ránézésre'. Természetesen vonszoltad magaddal az erkölcsi piedesztálodat és nem feledkeztél meg arra felmászni, hogy onnan fedd meg mindazokat, akik a te értékrended, elveid sablonjába nem férnek bele. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy el kellene fogadnod (vagyis hogy sajátoddá tenni) a 'mi' nézeteinket, életmódunkat.
A hazai (de akár a határon túli) klubokat meg válaszd teljesen külön. Az a pár klub, ami idehaza 'működik" még azok sem illeszthetők be egy sablonba. Se az odajáró 'törzsközönség' se az adottságok, szolgáltatások tekintetében. Az sem titok, hogy bőven volna mit csiszolgatni (akár a szó szoros értelmében... vagy csak néha szellőztetni..) de az odajárók is formálják a hely hangulatát és bizony sokféle embert sodor össze a közös érdeklődés. Meg az is igaz, hogy vannak helyek, ahol a vegytiszta swingerbe belevegyül a prostitúció is (ez sem magyar specialitás mellesleg)
Ha te nem vagy képes ezeket a dolgokat egymástól függetlenül is szemlélni, akkor pont a lényeg, a dolgok alfája marad láthatatlan. Addig nem fogod érteni és marad a görcsös elutasítás, ellenszenv, lenézés, fintorgás.
Vannak dolgok, amiről valós képet saját megtapasztalás nélkül nem lehet alkotni és a felszín alatt működő mechanizmusok végképp rejtve maradnak..

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.09.23. 08:38:07

@Dorottya Veres RLDD:
Csak arra nem reagáltál, hogy te nem én vagyok. Egyébként október 6-án a Rádió Bézsben 21 - 23 óra között egy szexológussal beszélgetünk élő műsorban. Ennyire kamu az egész! ;)

2017.09.23. 18:45:15

@Siklósi Botond: :) Minek próbáljam cáfolni? Lebuktam... a B1-en is kiderült, hogy Sorosbérenc vagyok... itt meg tőletek jön a zsé...
(Majd beszéljünk, jól jönne egy kis emelés...sokba volt a szeptemberi iskolakezdés ;) )
süti beállítások módosítása