Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Ha engem szeretsz, mással is szexelsz!
2017. október 13. írta: Siklósi Botond

Ha engem szeretsz, mással is szexelsz!

 
model-2387593_960_720.jpg

Fotó: Pixabay

 

Pénteki rádió felvételünket követően egy kicsit felborult az egyik közösségi oldalunk. Rengetegen gratuláltatok nekünk, amit itt is köszönünk. Az egy - egy órás beszélgetést itt és itt tudod meghallgatni. Egy kicsit mély víznek éltük meg ezt az élő műsort, de csak így lehet fejlődni. 

Az adást igazi egyeztetés nem előzte meg, tíz perccel a kezdés előtt érkeztünk, és szinte egyből a mikrofonok előtt találtuk magunkat. Azt gondolom, minden pontosan úgy jó, ahogyan van, és utólagosan megállapíthatjuk, jól éreztük magunkat. Nem tudjuk, lesz-e folytatás, de amennyiben igen, olvasóink tudni fognak róla.

Amit viszont feltétlenül muszáj kiemelnem,  egyértelműen kiderült ebből a beszélgetésből, következő hetekben és hónapokban a műsort készítőket a kezdetek fogják érdekelni, a lelki és érzelmi folyamatok, ahogy két ember swingerré válik. Egyáltalán létezik ilyen fogalom, swingerré válás? 

Természetesen mi csak a saját példánkat tudjuk bemutatni, és lehetünk jó, vagy akár rossz példa is, nem fogunk mást tenni, mint eddig. Egy minta lehetünk, de nem várható el az élettől, hogy veled is pontosan úgy történjen minden, ahogy velünk. Ez az ami lehetetlen, hiszen különbözők vagyunk, belőled is "csak" egy van, ahogy belőlünk is. 

Sok levelet kapunk, és a sok, mint mennyiséget, inkább pozitívan értékelem. Köszönet az őszinteségért, a bizalomért, hogy így arctalanul is hozzánk fordultok. Azt gondoltam, főként férfiak fognak keresni, mert szeretnék megismerni életformánkat, és nem tudják hogyan osszák meg párjukkal ezt a "titkot". Tévedtem! A nők írnak többen, akik nyitnának a swinger felé, de partnerük még beszélni sem hajlandó erről. 

Mi történik ilyenkor? Csak idő kérdése, és az esetek többségében megjelenhet egy szerető, vagy több szerető, akár egy kedves pár, de még az is előfordulhat, hogy egy hölgy. Meglepődtél? Én először igen. Aztán, ahogy egyre többet foglalkoztam ezekkel a gondolatokkal, világos lett minden. 

 

pexels-photo-413792.jpeg

Fotó: Pixabay

 

Lelki szemeim előtt látom a hölgyeket, ahogy a klubban az öltözőből kilépve, mint egy igazi , tekinthetnek körbe, kiemelve "erényeiket", csodás élmény és tapasztalat. Otthon hagyva a mindennapok szürkeségét, mindannyian a fűszert keresik, stresszmentesen, lazán.

Persze gondolhatjuk azt is, az én párom nem ilyen, hiszen engem szeret, és én is őt szeretem. Így legyen! Viszont az a nő vagy férfi, akiben egyszer elindult ez az érdeklődés, esetek többségében úgy intézi életét, hogy szexuális vágyait megélhesse. Pedig lehet, hogy ezt párjával szeretné megtenni, együtt egy új úton, randevúzni, flörtölni, határaikat feszegetve talán még jobban egymásra találva. 

A párkapcsolatodon minden nap dolgozol, még akkor is, amikor vele veszekszel. Amikor ez sincs, akkor már tényleg nagy a baj. Mint két pólus, amelyik különböző előjelű, akár szikrát is vethet. Aztán ideális esetben valami megmozdul, új irányba fordul. Igen, mindannyian változunk, és remélhetőleg fejlődünk is. Természetesen az új dolgok soha sem a biztonságról szólnak, és félünk ilyenkor. Mégis tömegek döntenek úgy, hogy bíznak kapcsolatuk stabilitásában, hajlandóak tovább változni, nem félnek  új szituációkat kipróbálni életükben. 

De miért mondunk ellent, mitől félünk? Emlékszem, amikor Vanda elmondta a férfi többes vágyát, tudod mi játszódott le bennem? Megijedtem!

Attól féltem, egy másik pasi jobb, több, vagy szebb lesz.

Gondoltad volna? Ez a tipikus önértékelési probléma. Igen, meggyőződésem, a féltékenységnek ez az egyik alapja! Biztosan a farka is hosszabb és vastagabb lesz, a szexben is jobban teljesít! Ilyen gondolatokkal kellett megbirkóznom.

Nem akarok egyéb ötleteket adni, hogy mire gondol egy féltékeny férfi, de abban a pillanatban őszintén elmondtam Vandának a véleményemet. Akartam, hogy vágyait velem megélhesse! Heteken, hónapokon keresztül "dolgoztam" magamon, sokat olvastam, és mindvégig azt éreztem, kedvesemnek én vagyok a legfontosabb. Ez segített legtöbbet! Így tanultam meg félelem nélkül elfogadni egy másik férfi közeledését, ahogy Vanda szexuális partnerévé válik, együtt léphettünk át egy ismeretlen, de csodás dimenzióba. 

Önmagamat innen tekintem "igazi" swingernek, és ezen tapasztalatok nélkül a blogot sem kezdtem volna el írni. 

De mit tegyenek azok, akik leveleikben arról kérdeznek, hogyan vegyék rá partnerüket a többszereplős szexre? A kérdés eleve rosszul van megfogalmazva, mert erre senkit sem szabad rávenni. Azért, mert Vanda engem szeret, ne szexeljen mással! Érted miről beszélek? Mindenkinek csak saját akaratából szabad ebbe belemennie, még véletlenül sem valaki kedvéért. 

 

love-2666677_960_720.jpg

Fotó: Pixabay

 

Arra is van példa, hogy a feleség, a férje kedvéért fogadja el a női közeledést, mert ezzel akar párjának kedveskedni. Helytelennek tartom! Csak azt tegyük, amit önmagunk is szívesen tennénk. Azt gondolom, ami ma nem megy, esetleg fájna a lelkednek, ha megbeszélitek, elfogadjátok, támogatjátok egymást, idővel sok minden változhat. Mindenre van idő, nem hajt a tatár! Türelemmel, toleranciával többet érhetünk el, mint burkolt kényszerrel. Megismerjük egymást és önmagunkat, így büszkén nézhetünk egymás szemébe. 

Érzelmi intelligencia nélkül ez nem megy, és bizony kiderül, mennyire erős kettőtök kapcsolata. Új kezdete lehet életeteknek, új színek, ízek, illatok, csókok, ölelések várhatnak benneteket.

Megfiatalodva, vidáman és egészségesen éljük mindennapjainkat, hiszen a többszereplős szex nem mindennapi "vendég" , mégis ad egy pluszt, löketet, feltöltve a hálószobánkat fülledt erotikával.

Igen, ezt teszi a swinger. 

Viszont ki kell emelnem, nem mindenkinek ez az útja, senkit sem szabad erre kényszeríteni. Nem vagyunk kevesebbek, de többek sem, elfogadjuk, ha te nem ezt választod, de te is fogadj el minket!  

 

Botond

 

FONTOSAmennyiben már like-oltad a Facebook-os oldalunkat vagy most szeretnéd ezt tenni, légyszíves először nézd meg rövid videónkat! 

ÖSSZES POSZTUNK EGY HELYEN 

Ne maradj le semmiről! Köves minket ITT a Facebook-on!

Ugyanitt létrehoztunk egy titkos csoportot is, ahol ebben a témakörben mindenki kölcsönösen megoszthatja tapasztalatait, véleményét és természetesen kérdezhet, ismerkedhet is. Nem csak swingereknek javasolt csoport! Amennyiben szeretnél a csoport tagja lenni, like-old a Fb-os oldalunkat és privát üzenetben jelezd ezt az igényed.

A bejegyzés trackback címe:

https://swingerpar.blog.hu/api/trackback/id/tr4812956085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása