Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Amikor biztosan nem nézünk pornót
2017. február 17. írta: Siklósi Botond

Amikor biztosan nem nézünk pornót

 
fotozz_221417.jpg

Fotó: Filep László

 

Sok posztot írtunk már Vandával a készülődésekről és a klubok világáról. Azt a kevés - szám szerint jelenleg három párral - klubon kívüli privát találkozásunkat és légyottunkat is elmeséltük.

Most szeretnélek magammal vinni és átadni azt az érzést, amit a klubban megélek, hogy így tudjam bemutatni a folyamatot, ami nélkül a következményeket nem értenéd. Eddig öt különböző helyen voltunk, és azt gondoltuk, hogy csakis a nívósabb helyeken érhetnek minket kellemes szexuális élmények. Ez nem így van, és talán nem véletlen, hogy egyik vagy másik klubhoz ragaszkodnak az ott kezdők és a rajongóik. Minden esetben el tudom fogadni ezt a ragaszkodást és ha valaki így, vagy úgy, de ettől érzi jól magát, én erről biztosan nem fogom lebeszélni.

 

Emlékszem az érzésre - az első klubozásra -, amit mi "zabszem szindrómának" neveztünk el. Gondolom az elnevezés alapján nem kell semmit megmagyaráznom! Ha még soha nem voltál ilyen helyen, talán ebből a szempontból egy kicsit irigyellek is. Miért? Az elsőt az ember soha nem felejti el. Most látszólag ellentmondok magamnak, mert nekünk az első klubos élményünk tartogatott némi csalódást, de csak azért, mert nem megfelelő partnerekkel találkoztunk. Ezt az élményünket a TIK TAK című posztunkban elolvashatod.

Viszont az a feeling szinte beégett a lelkünkbe és akarva vagy akaratlanul minden alkalommal azt keressük. Már nem tudjuk számszerűen, hányszor voltunk ilyen helyen és néha, amikor visszaolvasom valamelyik régebbi posztunkat, már elfelejtett érzések és történet foszlányok is előkerülnek a sorok alapján.

Az első alkalmakat követően biztos voltam abban, hogy emlékezni fogok minden ízre, illatra, érintésre és formára, de ez nem így van. Már nem tudom visszaidézni a klubban találkozott csajok ízét - most kimondottan a puncik ízére gondolok -, de még a csókok ízére sem emlékszem. Nagyon jó a memóriám, de ezek az élmények az idő előrehaladtával elhalványulnak. 

Swinger klubban nem keresünk férjet vagy feleséget. Viszont kalandot és flörtöt igen, szeretünk másoknak imponálni és a hódításról sem feledkezhetünk meg. Ezek érzelem mentesek? Persze, hogy nem! Kell a kölcsönös szimpátia, vonzódás, szexuális vágy, tisztelet, intelligencia, IQ, EQ és még sorolhatnám, de szerelemről mégsem beszélhetünk.

Tudom, hogy nem ezt tanultuk az iskolában és a külső elvárások teljesen különböznek a swinger életformától. Viszont azt érdemes végiggondolni, hogy milyen szempontok alapján akarunk élni? Gondolod, hogy a vágyaink elfojtása természetes dolog? Ha minket nagyon érdeklő dolgokról nem beszélünk, ha a szexuális vágyainkat prostiknál, szeretőknél éljük meg, megoldottuk a problémánkat? Elmondom, hogy erről mit gondolok. A vágyak elfojtása és a hazugság öli a lelket!

 

fotozz_220714.jpg

Fotó: Filep László

 

Megtanultuk Vandával, hogy a tegnappal ne foglalkozzunk és a holnapot nyitottan várjuk, de  a mának éljünk. Nem érdekel másoknak a véleménye, mert nem leszek csak azért boldogtalan és beteg lelkületű, mert szeretnék megfelelni a külső elvárásoknak. Egészségesen és természetesen akarok élni és ha nekünk ezt a swinger életérzés adja meg, akkor ezt követem. 

Nem fogom azt mondani, hogy ez a Te utad is. Inkább azt mondom, hogy találd meg a Te utadat, és ha az a swinger, akkor ne törődj mások véleményével! 

Mit ad ez az életforma? Újra gyerekek lehetünk, azzal az őszinte tisztasággal, amit akkor átélhettünk. Nincs hazugság és mindenki elmondhatja, mit akar. Emlékszel? Ez az első, amit elvesznek gyerekkorunkban. "Botika! Nem akarom, hanem szeretném!"

 

Aki nem akar, csak szeretne, az nem fog elérni semmit és mindig irányítható lesz. Én akarom ezt az életformát, ami nem csak arról szól, hogy elmegyünk X időközönként klubba vagy privát partikba és dugunk másokkal. Ez a nap huszonnégy órájában, heti százhatvannyolc órában rólam szól, hogy azt tegyem, amire vágyom és amit akarok. Egészséges vagyok és azt sem tudom ki a háziorvosom. Fogok erről még részletesen írni, de most vissza a klubba. 

Megnézhetem a nőket úgy, hogy nem kell attól tartanom, valamelyik féltékeny pasi odajön, és ezt számon kéri rajtam. A nők elevenek lehetnek, sugározhatnak és ficánkolhatnak elfojtások nélkül, játékosan imponálhatnak, és szempillájukat rezegtetve flörtölhetnek. Végre igazi nőstények lehetnek. A női lélek Mekkája és a vágyak koncentrátuma ez a hely. Első alkalommal szinte beleszédültünk ebbe a sok ingerbe és legény legyen a talpán, akit ez nem vág fejbe. 

És most jön a lényeg! Jó meztelenkedni! Így születtünk és ez természetes. Persze, amíg gyerekek vagyunk, meztelenül fürödhetünk a strandon, de pár éves kortól takargatni kell a testünket, és a szégyen érzését igyekeznek velünk megtanítani. Csak gondolj bele! Tiszta röhej ez az egész! 

Imádok nőket ölelni, csókolni, nyalni és dugni és imádom, amikor ketten szopnak. Azt is szeretem, amikor Vandát többen kényeztetjük, vagy akár a másik páros női tagját. Szabad vagyok és a saját érzéki szenvedélyemet megélhetem. Szeretek más nőt is örömökhöz juttatni, szájjal, kézzel vagy a farkammal, a lényeg, hogy jó legyen. Ez az igazi életelixír, ez adja azt a láthatatlan erőt és energiát, amiről előtte fogalmam sem volt. 

 

fotozz_191064.jpg

Fotó: Filep László

 

Mégis, a társadalmunk ezt az egészet ördögtől valónak tekinti és úgy teszünk, mintha mi nem szexuális aktus közben jöttünk volna létre. A dugás bűn? Amennyiben igen, akkor bűnhődjünk! De ki mondja meg, hogy igen vagy nem és mi alapján? És ki az, aki erre jogot formálhat? Én azt mondom, hogy ezt döntsd el Te!

Hajnalban, amikor eljövünk a klubból, függetlenül attól, hogy dugtunk-e másokkal vagy nem, mosolyogva térünk otthonunkba. Ez egy jó kaland volt, megismételhetetlen és ebben az állapotban lehetetlen minket a béketűrésből kibillenteni. Mint egy rózsaszínű álom, úgy tűnhet, de mi tudjuk, hogy az emlékeink valóságosak. Minden alkalommal, akármennyire vagyunk fáradtak, a saját ágyunkban hatalmasat szexelünk. Az összetartozás még acélosabbá válik és a vágy olyan dimenzióba kerül, ami egyszerűen leírhatatlan. Szeretet és mélységes szerelmet érzünk egymás felé, megbecsülést és tiszteletet. 

A kapcsolatunk folyamatosan él és úgy is mondhatnám, minden alkalommal újra virágzik. Egymás cinkosai vagyunk, egymást titkát, szenvedélyét és vágyait hordjuk magunkban és ez még véletlenül sem teher. Napokig, néha hetekig ez a töltés nem hagy alább és nem vágyom senkire, csak és kimondottan Vandát akarom. A swinger nekünk párosan megélt életérzés és soha nem akarom tudni, milyen lehet szólóban klubozni. Miért? Mert mi összetartozunk, és egymás nélkül nem akarjuk megélni a vágyainkat.

A klubokba nem kurvák és kurafik járnak, hanem - ez a többség - jól működő párkapcsolatban élő párok, akik az örömüket szeretnék egymással megosztani és együtt közösen megélni. Nem ördögtől való ez a hozzáállás! 

Az az együtt töltött néhány óra újra programoz minket, motiváltakká válunk, és nem szeretnénk, hanem akarunk. Öntudatosak vagyunk a magánéletünkben is, de maximálisan a harmóniára és a természetességre törekszünk. Nem tudom, hogy másoknál ez hogyan működik, de ha valaki késztetést érez magában, ragadjon tollat és írja meg egy blogban, levélben vagy akár hozzászólásban. Mi így működünk és még egy fontos dolgot szeretnék megosztani.

A klubozást követő héten nem tudunk betelni egymással. Írtam már néhányszor, hogy libidó az egekben! Nem vágyunk senkire és semmire. Egymást akarjuk ölelni, csókolni, nyalni, dugni és miegymás. Ezekben a napokban pornót sem nézünk. Nem taszít minket, csak egyszerűen magunk akarunk lenni az érzéseinkkel, a vágyainkkal és gondolatainkkal. Extra sokat beszélgetünk. 

Nincs szükségünk társkapcsolati tanácsadásra, aki azt mondja, hogy ez vagy az helytelen. Magunk vagyunk úgy, ahogy lennie kell egy nőnek és férfinak!

A napokban összefutottunk Vanda egyik barátnőjének a férjével. Ezt a pasit nagyon bírom, mert nagyon okos és villámagyú.

Botond! Mit csinálsz Vandával, hogy ennyire jó ránézni? — kérdezi. Én csak mosolygok, és mielőtt válaszolnék, már folytatja is a gondolatát.

Állandóan szexeltek? Jól gondolom?

 

 

 

Ezt csak azért írom le, mert a jó szex és a társkapcsolat tényleg sugárzik az ember lényéből a külvilág felé!. Csak érdekességként említem meg, hogy Vanda barátnője elmondta, férje szerint még az is lehet, mi pornózunk! Hát ez most nagyon nem jött be, hiszen klubozás után még nézni sem szeretjük. De mindenki azt gondol, amit akar! 

 

Botond

 

FONTOS! Amennyiben már like-oltad a Facebook-os oldalunkat vagy most szeretnéd ezt tenni, légyszíves először nézd meg rövid videónkat! 

A Facebook-os oldalunkat itt találod: kattints ide

Ugyanitt létrehoztunk egy titkos csoportot is, ahol ebben a témakörben mindenki kölcsönösen megoszthatja tapasztalatait, véleményét és természetesen kérdezhet, ismerkedhet is. Nem csak swingereknek javasolt csoport! Amennyiben szeretnél a csoport tagja lenni, like-old a Fb-os oldalunkat és privát üzenetben jelezd ezt az igényed!

A bejegyzés trackback címe:

https://swingerpar.blog.hu/api/trackback/id/tr5712266642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.02.17. 20:27:07

Jó az uccso bekezdés..:)

Adriana Motta · http://www.swingerkonyv.hu/ 2017.02.17. 21:39:35

"Egészséges vagyok és azt sem tudom ki a háziorvosom." - Imádom, bocs! A szex hormonbomba, aminek a mélységeit ma sem tárta fel az orvostudomány. Örömhormonok - endorfin, szerotonin, dopamin stb, pillantsuk rá keresőszavakra googlen! Bennem kérdések tobzódnak, egyelőre válasz nélkül. Amiben biztos vagyok, hogy a swinger a monogámia / poligámia ősi kérdésének modern megfogalmazása. És ebben különbözőek vagyunk....

alex4 2017.02.18. 08:08:40

A végéhez illik:
Két nő találkozik. Az egyik végignéz a másikon és azt mondja:
- „Hű, de ki vagy nyalva!
Mire a másik:
„Ez ennyire látszik?!?"

what.the.fuck 2017.02.18. 08:09:13

ez mind szép és jó csak egy apróságot nem veszel te se figyelembe.
az emberek túlnyomó része nem alkalmas ilyen életformára.
ehhez jóval az átlag feletti IQ,EQ stb kell hogy ne az ösztönök szerint élj gondolj szexelj.

Jakab.gipsz 2017.02.18. 11:45:22

Nem szükséges a swinger életformát az egekbe magasztalni, annak a ténynek a megállapításához, hogy egy átlagos de kiegyensúlyozott házaspári kapcsolat is elvezethet egy boldog a saját bőrében önmagát jól érző nő/férfi létrejöttéhez.
Ez első sorban élet kori sajátosság egy házaspár esetében amikor is két egykor volt kiskamasz, már megteremti önmagát és a családját, azaz a kontinuitásuk is rendben van és az anyagiakkal sincs gond, tehát önmagukra is figyelmet fordíthatnak. Ekkor, de csak ekkor önmagától elő kerül egy elégedettre szerelmeskedett nő, amelyre a többi frusztrált és rosszul kezelt irigykedve tekinget.

Itt van a swingerkedés sunyisága, amikor is bio-robotok (léleknélküli) aktusok sorozatát, öncélúan reklámozza, újabb és újabb friss-húsra fáj a foga a szex-munkások klánja számára, gyertek ti is és mások is.
Ugyanis orgazmust elő idézni technikai aktus, egészséges humanoidok esetében ez részlet kérdés, nincs benne semmi olyan ami "emberi".

U.i. ne közöld, ezt a kommentet, úgy sem értitek.

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.02.18. 11:51:25

@Jakab.gipsz:
Azzal nincs probléma, hogy te nem érted a mondanivalómat vagy más a véleményed. Az viszont nagyon nem tetszik, hogy sokadik alkalommal fölényeskedsz és azt gondolod, hogy itt mindenki hülye. Ezért továbbiakban nem vagyok kíváncsi a véleményedre! :D

incognito ergo sum 2017.02.19. 12:11:32

A nőkön néha napokig is látszik egy jó szex nyoma.

Idegenek arcát is érdemes figyelni, szerintem le lehet olvasni róla, ha rendben van a szexuális élete. Stabilabb az egész karaktere.

Pasikon szerintem nem annyira látszik, bár talán csak azért mondom ezt, mert a pasikat nem szoktam figyelni.

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.02.19. 20:38:42

@stingy:
Azt gondolom, hogy már elégszer leírtam, hogy nem mindenkinek jön be a mi életformánk és ez így természetes. Nem tudom, hogy évekkel ezelőtt te milyen külsejű emberekkel találkoztál ezeken a helyeken, de én a jelen tapasztalatai alapján azt mondom, hogy átlagos külsejű emberekkel találkozunk, ami mostanában pozitív változását éli. Tegnap éjjel lehettünk 80-100 körül, de csak egy kövér pasit láttam. Én sem vagyok kövér és Vanda sem az, ettől függetlenül nem zavar ha mások azok. Ez nem egy Baywatch filmsorozat és már ne haragudj, de miből gondolod, hogy másnak pont olyan pasira van szüksége, mint amilyen te vagy? Milyen alapon határozható meg, hogy mondjuk egy strandra ki mehet be és ki nem? Ez diiszkrimináció és megértelek, hogy miért nem jön be ez az életforma! Elfogadás! Hallottál már erről? A buzik és a zsidók is zavarnak?

Nem egyszerű kihozni a sodromból... Inkább nem is folytatom...

Ez az életforma valóban nem neked való! Fogadjuk így el!

fulloscsaj 2017.05.01. 16:15:04

@stingy: Minden felé vannak negativumok..a kérdés mindig ki ,hogyan éli meg..tovább tud-e lépni rajta vagy nem..Sok embernek nem megy.de azok úgy érzem nem is akarnak túllépni rajta.Tudnék mesélni negativumokat,amiket most már csak úgy élünk meg,hogy nevetünk rajta
süti beállítások módosítása