Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Feláll a cerkád amikor kell?
2017. április 21. írta: Siklósi Botond

Feláll a cerkád amikor kell?

 
fotozz_219994.jpg

Fotó: Filep László 

 

Nem vagyok két éves nyeretlen, de azért öregnek sem tartom magam. Persze, a tinik számára már az érettebb korosztályt képviselem, de ezzel a gondolattal egyáltalán nem nehéz megbarátkoznom. Tudom, hogy a korosztályomban sok férfi társam már potenciális problémákkal küszködik, de az igazsághoz az is hozzátartozik, az új és fiatal generáció is magában hordozza a fenti problémát. 

Soha nem voltak ilyen jellegű panaszaim és talán ez is inkább szerencse kérdése. A témakör szakértői szerint, azért az életforma sokat árthat és természetesen jótékony hatással is bírhat a férfiasságra. Mindent megteszek, hogy egészségesen éljek, nem iszom, nem dohányzom, és napi szinten mozgok. Kortársaim között már legalább tíz éve hallom, hogy kivizsgálásokra járnak majd ezt követően valamilyen gyógyszeres kezeléssel igyekeznek az állóképességük helyzetén javítani. 

Gyakran beszélünk a swingerrel kapcsolatban az önismeretről. Igen, itt minden kiderül, és ez nem azt jelenti, ha először nem áll fel, akkor te kevesebb vagy. Ezek csak helyzetek és nem tudható első, de még második és lehet sokadik alkalommal sem, hogy éppen azon az estén vagy éjszakán a hancúrléc hogyan fog viselkedni. Természetesen minden tanulható, és az időnek ebben is jótékony hatása lehet.

A swinger helyzetek nagyon különböznek a páros légyottoktól és most kimondottan erről fogok beszélni. Privátban, tehát lakáson megélt többszereplős szexet relatív keveset gyakoroltuk, de ebben is van elég tapasztalatunk. Úgy három éve, az első ilyen kalandunknál még nem tudtam, hogyan fogok erre reagálni és a "kis botond" mutat-e hajlandóságot és részvételi szándékot. Nagyon feszültek voltunk Vandával és még ilyen kérdések is problémát okoztak, hogy fürdést követően fehérneműben vagy meztelenül jöjjünk ki a partnereinkhez? Ma csak mosolygunk első botladozásainkon, de nem feledjük, hogy sokan vannak, akik ezeket a kezdeti lépéseket most teszik, vagy hamarosan tenni fogják. 

A privát párcserés estéink illetve éjszakáink jól sikerültek és a "kis botond" nem menekült soha fejvesztve, mindig mutatott egyfajta kíváncsiságot a külvilág illetve a belső értékek megtapasztalása felé. Különleges büszkeség egy pasi számára, ha helyt áll fekve, ülve, guggolva és minden elképzelhető pózban. Azt viszont nagyon szeretném kiemelni, Vanda sokat tett az ügy érdekében. Mindig éreztem, engem szeret és én vagyok az első számú. Ez az elején kimondhatatlanul fontos, mert a birtoklási vágy levetkőzése nem egy egy napos történet. Ez egy elég hosszú folyamat és nekem is egy év kellett ahhoz, hogy pasit behozzunk egy önfeledt hármashoz.

A swinger klubok világa erősen megkülönböztethető a privát párcserék világától. Utólag azt gondolom, ösztönszerűen, de mégis helyesen tettük a kezdeti lépéseinket. Privátban kezdtük egy párral majd úgy két hét múlva egy másikkal és csak ezt követően mentünk klubba. Ezeket az élményeinket elolvashatod az "L"ső több "S" avagy Ádám és Éva illetve Segítség! BDSM és a mi árnyalataink című posztjainkban. Az már nem fog kiderülni, ha egyből klubban kezdünk, hogyan alakult volna az életünk. Ösztönből, a fokozatosság elvét betartva lépkedtünk és így jutottunk el első klubozásunkig.

Bár az adrenalin szint az egekben volt és hatalmas várakozással vártuk az estét, mégis nem is az járt a fejünkben, milyen szexkalandjaink lesznek, hanem a sok megválaszolatlan kérdés. Milyen hatások érnek minket és ezekre hogyan reagálunk? Milyenek az ott tartózkodó emberek? Befogadóak? Mindenki látni fogja rajtunk, hogy kezdők vagyunk? Kellek én ott egyáltalán valakinek? Az én méretem elegendő lesz? Egyáltalán feláll majd? Az első klubos élményünket a TIK TAK című posztunkban olvashatod el. 

Az első klubozásra azt gondolom mindenki izgatottan készül. Emlékszem, mi Vandával minden létező lehetőséget megkerestünk, ami az interneten találtunk. Sajnos kevés film, leírás illetve életszagú élménybeszámoló van a mai napig fent a hálón. Már akkor azon gondolkodtam, ezzel valakinek érdemes lenne foglalkozni, és nem igazán értettem, miért tabu a köbön ez az életforma?

 

1920_1.jpg

Fotó: tiktakswinger

 

Nagyon sokat szexeltünk, jellemzően naponta többször is. Soha nem volt gondunk a libidónkkal, de egy új életet kezdtünk. Maga a tudat, hogy együtt és önzetlenül megélhetjük egymás és saját vágyait, nagyon felpörgetett.

Az újak is ebben a felpörgetett és szexuálisan felfokozott állapotban lépnek be a klubba.

Nézzük meg, mi fogad minket a klubban és ezek a hatások milyen folyamatokat indíthatnak el.

Koedukált öltöző, ahol le kellene vetkőznünk gátlásainkat. Gondolod, ez mindenkinek egyből sikerül? Aztán átöltözve illetve átvetkőzve átléped a küszöböt és azt tapasztalod, a falon az összes kép, a tévékben látható filmek, a bárpulton világító méretes műpénisz, de még a tekintetek is a szexről és az erotikáról szólnak.

Ezek a vizuális külsőségek, de a szexuális energiák és áramlások nem láthatóak, de mindennél erősebben hatnak ránk. Azt gondolom, egy nő ilyen helyen lesz igazán nő, mivel elindul a játék, a flört, a tetszeni vágyás, mindezt nyíltan és őszintén felvállalva. Gyakran nevezzük a lányokat macskának vagy cicának. Elindul a vadászösztön és elég ehhez egy bájos tekintett, egy szempilla rezegtetés, ajkakba harapás. 

Tapasztalataim szerint, a lányok gyorsabban értik meg a swinger lényegét, hamarabb tudnak ezzel az életformával azonosulni. Mi pasik birtokolunk és amikor első alkalommal flörtölni látjuk párunkat, bizony a talpunk is ökölbe szorulhat. Ezzel a kijelentésemmel nem akarok megbántani senkit, de ilyen a természetünk és az elmúlt évezredek szokás alapú illetve vallás alapú életformánkban megtaláljuk a magyarázatot. Talán ezért és ebből adódóan fordul elő sok pár esetében, hogy a klubban a hölgy kinyílik, szinte sziporkázva fürdik az ingerek áradatában, míg ilyen esetekben a pasik riadt szemekkel és talán még csalódottan és felháborodva kifogásolják párjuk viselkedését. Ez egy örökös dilemma, és ha tudjuk és értjük ezt a folyamatot, akkor nagyon sok kellemetlenségtől megóvhatjuk kapcsolatunkat.

Mi történhet még ilyenkor? A felső szinteken, a tett és a szex színterén az amúgy is esetleg sebzett önérzetű férfi szeretne megfelelni. Természetesen ez kényszeressé válik és nem meglepő, hogy néha bizony a gravitáció érvényesül, és ami eddig még soha nem fordult elő, az most mégis bekövetkezik. Saját szemeimmel láttam ilyen eseteket. 

Ilyenkor még az is könnyen lehangoló lehet, ha egy vagy több szóló pasi megjelenik ebben az amúgy sem szívderítő helyzetbe és álló farokkal csatlakozási szándékukat jelzik. Eltudod képzelni? Nem elég kínos, hogy nem áll fel, és még "ezek" is itt vannak! Néhányan ennél a pillanatnál dobják be a törölközőt és soha többet még a swinger klubok környékére sem hajlandóak menni. 

Arról még nem is beszéltem, ha mégis első alkalommal sikerül ezeken a hatásokon túlverekedni magunkat és kilátásba kerül egy párcsere lehetősége, még fel is áll, a gumi lehet a következő probléma. A párok többsége a hálószobában nem használ óvszert, itt viszont minden esetben indokolt. Az ingerek hatására az adrenalin nagyon magas szintre kerül. Erről a látvány, a hangok és sikolyok megteszik hatásukat, és amikor a gumi felkerül az álló "cövekre", előfordulhat, hogy fél percen belül magában roskadva szendergésbe merül. Ha azt mondom, ez egy kellemetlen helyzet, akkor ezzel a kifejezésemmel csak a felszínt kapirgálom. Ez rettenetes! 

Most azt gondolod, azért írom ezt a posztot, hogy elijesszelek a swinger klubok világától? Nem, természetesen nem ez a célom. Ahhoz, hogy a fenti kellemetlen helyzeteket elkerüljük, saját tapasztalatomból származó javaslatokat teszek, amik nem tankönyvekből származnak. Igyekszem az elmúlt három évet figyelembe véve, és most csak a fenti helyzetekre koncentrálva megtalálni a válaszokat. 

Természetesen garancia nincs semmire, de ha otthon mindig feláll, soha nem voltak és nincsenek potenciális problémáid, akkor jó esélyed lehet arra, hogy a klubban is minden rendben lesz.

 

 fotozz_196293.jpg

Fotó: Filep László

 

Mit tehetsz partnereddel, hogy Neked garantáltan NE álljon fel?

  • Fáradtan és lehetőleg stresszesen érkezzetek a klubba
  • Igyatok sok alkoholt
  • Ne beszéljetek meg semmit, ne egyeztessetek és vitatkozzatok
  • Legyetek egymással türelmetlenek 
  • Viselkedjetek úgy, hogy a párod számodra nem fontos
  • Ne érjetek egymáshoz
  • Éreztessétek egymással, hogy egy másik pasi/nő számít neked
  • Ha az elején nem áll fel, kiabáld világgá
  • Ha az elején nem áll fel, azonnal állj le a szopással
  • Párod gumis farkát soha ne vedd a szádba
  • Szidalmazd, szitkozódj és legyél elégedetlen

 

Mit tehetsz partnereddel, hogy Neked felálljon?

  • Kipihenten és lehetőleg stresszmentesen érkezzetek a klubba
  • Csak kevés alkoholt igyatok
  • Minden lehetőséget beszéljetek meg, egyeztessetek egymással, ne vitatkozzatok 
  • Legyetek egymáshoz türelmesek és odaadóak
  • Viselkedjetek úgy, hogy párod érezze, számodra ő a legfontosabb
  • Érintsétek, öleljétek, csókoljátok egymást
  • Őszintén és szívből éreztessétek egymással, egy másik pasi/nő nem számít
  • Ha az elején nem áll fel, ne kiabáld világgá
  • Ha az elején nem áll fel, ne állj le a szopással, hidd el sikerülni fog
  • Amennyiben szükséges párod gumis farkát szopd keményre
  • Dicsérj, dicsérj és dicsérj

 

Nem gondolom, hogy minden kérdésre tudom a választ, de ha közösen gondolkodunk és csak egy kicsit jobban odafigyelünk egymásra, már elértem célomat! 

 

Botond 

 

FONTOS! Amennyiben már like-oltad a Facebook-os oldalunkat vagy most szeretnéd ezt tenni, légyszíves először nézd meg rövid videónkat! 

A Facebook-os oldalunkat itt találod: kattints ide

Ugyanitt létrehoztunk egy titkos csoportot is, ahol ebben a témakörben mindenki kölcsönösen megoszthatja tapasztalatait, véleményét és természetesen kérdezhet, ismerkedhet is. Nem csak swingereknek javasolt csoport! Amennyiben szeretnél a csoport tagja lenni, like-old a Fb-os oldalunkat és privát üzenetben jelezd ezt az igényed!

A bejegyzés trackback címe:

https://swingerpar.blog.hu/api/trackback/id/tr6912442351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adriana Motta · http://www.swingerkonyv.hu/ 2017.04.21. 16:10:03

Amennyire komoly a téma, annyira klassz a humorod, Botond :-) Az sem árt, ha az urak önfegyelemmel felvérteződve lépnek be azon a küszöbön. Előfordulhat, hogy az ingerdús környezetben kis barátjuk más meglepetést okoz, és rakoncátlanul erőre kap :-)

Gour 2017.04.22. 10:00:32

Gumival dugni olyan mint fóliában enni a steaket, inkább nem járok swingerezni.

willcox 2017.04.22. 10:00:39

Biztos sokan nem értenek ezzel egyet, de én nem tudnám átengedni a kedvesemet, és ő sem engem. Ennek borzasztóan egyszerű oka van. Erősebb a szeretetünk egymás iránt, minthogy ezt meg tudjuk tenni.

Scheibe (törölt) 2017.04.22. 15:49:52

@willcox: mindenki máshogy éli meg a szeretetet, vannak olyanok, akiknek a másik testének "tulajdonlása" nem tartozik bele

Prognozuoti Blasio 2017.04.22. 18:27:34

@willcox: "minthogy ezt meg tudjuk tenni. "

Szerintem ez nem az a kategória!! Meg tudjuk tenni?? Meghúzni a ravaszt, megütni valakit, átugrani az árkot, megmászni egy hegyet... Ilyenkor van ennek a fogalomnak létjogosultsága!
Csak a lényeget nem írtad, hogy egyáltalán igény lenne e rá!! Mert ha akarom, de nem merem, vagy úgy érzem képtelen lennék rá, vagy izgat de lemondok róla, akkor joggal mondhatjuk, hogy elfojtasz/elfojtotok magatokban egy vágyat, ami egyáltalán nem egészséges hosszabb távon... (sem)
Szerintem a fő kérdés itt az, hogy van e erre egyáltalán igény! Ha nincs, ne egye, és feleslegesen játszik a gondolattal is! Ha meg vágyik rá, akkor miért nem éli meg?

Gour 2017.04.22. 18:29:19

@csizo: Hmm, 45 és egy pici. Gondolom hallottad már, hogy van akinek olyan a gumival dugás mintha fakézzel csinálná saját magának. Nekem nincsen bajom azzal ha valaki ezt is szexnek tudja hívni.

degeco 2017.04.22. 18:29:44

@Gour: nem olyan - igaz még nem ettem steaket dolgában de gumiban dugni nem volt rossz, valószínűleg jobb, mint a fóliás steak

Szvsz, ez az egész gumiban dugni dolog csak azoknak probléma akiknek még ílyen sem jön össze

zrx_xzr 2017.04.23. 00:39:52

sztem is szánalmas gumival, mennyi nyomorék :D

regisz 2017.04.23. 00:40:17

Én megbasznék minden nőt, de az én feleségemet senki sem baszhatná meg.

Gour 2017.04.23. 00:41:28

@degeco:

Dugás témában inkább ne kezdjünk szájkaratéba, van valahol egy fekete övem a szekrényben. Inkább csak csendben megjegyzem, hogy apró statisztikám szerint ez 50-50 es sztori, mint a kávézás, tejjel vagy nélküle. Rizikós partnernél nincsen kérdés, de sport jelleggel azért sokat levesz a műsorból.

Kismora (törölt) 2017.04.23. 08:42:46

@Gour:
Egy igazi spontán ideoda játszós szexhez max több gumi kell, ennyi.
De ha már rizikós partner....a gumi nem véd semmitől, max a terhességtől.....a fincsi bajokat nem lehet vele kivédeni.

Jazzzer 2017.04.23. 08:43:08

@csizo: Én 50 leszek, és én is utálom a gumit. Inkább egy tartós négyes kapcsolat, ahol elhagyhatjuk a gumit, mint tíz bombázó a swinger klubban. (Más kérdés, hogy milyen nehéz ilyet találni, ezért volt párszor, hogy mi is a swingerre fanyalodtunk.)

Adriana Motta · http://www.swingerkonyv.hu/ 2017.04.23. 08:43:43

@zrx_xzr: Nézzük a monogám kapcsolatokat, ne menjünk tovább! Neked van olyan ismerősöd, aki 35 éves korában trombózist kapott a hormontablettától? Mert nekem van, sőt ismerek olyan nőt, akinek méhgyulladása lett a spirál miatt. Ítélkezés helyett bízzuk az egymás irányában kölcsönös figyelemmel lévő párokra, hogy milyen fogamzásgátló módszert választanak!

Szyszkó 2017.04.24. 12:30:17

@willcox: Biztos vagy benne, hogy azért nem tudnád átengedni a partnered, mert erős a szeretet??? Nem inkább a birtoklási vágy erősebb? A féltékeny ember akar birtokolni. A birtoklás pedig az ember legnagyobb kincsét a szabadságát korlátozza.
A féltékenység egy negatív energia, ami bizalmatlanságot sejtet és hiányzik belőle a szeretet!!! A tiszta szeretetben nincsenek játszmák. Nincs féltékenység, mert minkét fél elég erős önértékelésében ahhoz, hogy meghagyja a másik ember szabadságát!
De amíg ide eljut az ember, nagyon sok mindent kell magában meggyógyítania, főképpen az önértékelési zavart...

pittscards 2017.07.06. 22:48:20

A felsorolt pontokkal egyetértek, még annyit tennék hozzá, hogy nálam az okozott eddig (szerencsére csak ideiglenes) problémát, hogy egyszerűen fejben nem voltam ott. Zavart a zene, mások beszélgetése vagy mászkálása, esetleg a klubon kintről hoztam magammal valamilyen problémát. Ezeken eddig mindig a látvány, mások nézése segített át, "kikapcsolt" az agyam problémázó része és máshova ment a vér :-)
süti beállítások módosítása