Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Szexről tabuk nélkül
2017. október 27. írta: Siklósi Botond

Szexről tabuk nélkül

 adult-1846436_960_720.jpg

Fotó: Pixabay

 

Végre eljött ez a nap, és a több hetes készülődést most beváltja a valóság. Több, mint száztízen jelezték részvételi szándékukat zártkörű rendezvényünkre. Izgatottak vagyunk, hiszen életünk első rendezvényére indulunk. Este fél kilenc van, és megcsörgetem a tulajdonost, megérkeztünk. 

Budaörsön vagyunk az egyik swinger klubban, megkapjuk az egyes számú mágneses karkötőt, ami nyitja az öltözőszekrényünket. Macival és Krisztinával egyeztetünk. A meglepetés vendégünk tíz óra után fog érkezni, és terveink szerint ezután rögtönzünk egy kis bemutatkozást.

Pörögnek a percek, miközben kint szakad az eső. Még csak ez hiányzott! Vandának gyomorpanaszai vannak, biztos az izgalom és a stressz hozza ki belőle. Javaslatomra a pultnál kérünk két jégert, koccintunk a sikeres estére, és néhány perccel nyitás előtt elvonulunk a konyhába vacsorázni. Azt gondoljuk, később erre nem lesz lehetőségünk.

Fura egy helyzet, nagyon izgulunk, hiszen most olyan emberekkel találkozunk, akik miattunk szervezték úgy az életüket, hogy ma éjjel itt lehessenek. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ez a nap egyszer eljön, egyáltalán lesz ilyen nap?

Hamar fejünkbe száll a jéger, kicsit bizonytalanok vagyunk, de most már nincs mese. Itt vagyunk, és helyt fogunk állni! Igen, így működik minden, akarni, és tenni kell, a többi majd jön magától. Halljuk az előtérből a morajt, nem lehetnek már most sem kevesen. Vandával a társalgóban foglalunk helyet, és mint két tini, úgy bújunk össze. Biztosan tudom, a kezdeti izgalom mindig elmúlik, hagyni kell az eseményeket megtörténni, megélni. Ezekből a pillanatokból lesznek a feledhetetlen emlékek. 

Néhányan megismernek minket, még Lala bulijában találkoztunk, beszélgetünk, hülyéskedünk és igyekszünk elvegyülni a társaságban. Tudjuk, a többség ránk kíváncsi, minket akarnak látni, hallani, velünk szeretnének egy kicsit ismerkedni, beszélgetni. 

 

pexels-photo-274078.jpeg

Fotó: Pixabay

 

Kriszti odalép hozzánk, hogy elmondja, rengeteg az új arc, és sokan soha nem voltak még ilyen helyen. Ez várható volt, hiszen többen jelezték, ez lesz az első klubos estéjük. Fél tíz körül lehet, de már legalább ötvenen vagyunk, és folyamatosan érkeznek a vendégek. 

A bárpultnál üdvözöljük a posztjainkban szereplő párokkal is. A Kínos éjszaka és a Felejthetetlen orgazmus egy idegennel című posztokban írtunk róluk. Különleges érzések ezek, hiszen Déneséket azóta nem láttuk. Két és fél év telt el, és a blog akkor még elméletben sem létezett. Ezt mi sem gondoltuk volna, hogy így alakul.

A tekintetek kereszttűzében kerültünk, és sokan kérdezősködnek a tulajdonosoknál, ki Vanda és Botond? Természetesen érzékelünk mindent, a kíváncsi és érdeklődő tekintetek keresik velünk a szemkontaktot, és lassan mindenki számára világossá válik, kik vagyunk. A bátrabbak hozzánk lépnek, bemutatkoznak, igyekszünk az arcokhoz neveket és profilokat kapcsolni, ami nem megy egyszerűen. Negyedóra után már azt sem tudom, kivel beszéltünk tíz perce.

Folyamatosan cserélődnek a beszélgető partnereink, kedvesség és tisztelet vesz körül minket, és nem is vesszük észre, de szinte fürdünk ebben az energiában. A kezdeti bizonytalanság szertefoszlik, magunkat adjuk, természetesen viselkedünk, "itthon vagyunk". 

Kriszti félrehív, és fülembe súgja, a meglepetés vendégünk most indul, egy kicsit késni fog, de már úton van. Szuper, nyugtázom a hírt, és a tömeg kíváncsian várja, ki és mikor fog érkezni. Erős a moraj, mint egy méhkasban, úgy zümmögünk. Kacaj és nevetés hallható több irányból. Ennyi ember itt van, szinte nem is akarom elhinni! Még szerencse, hogy nincs időm ezen gondolkodni.

A Csókmentes ölelés című posztunk szereplői is feltűnnek, örömmel üdvözöljük őket. Egy gondolat szalad végig a fejemben: Poszttalálkozó! Aztán csak magamban mosolygok, lehet nincs is ilyen fogalom? Élvezem ezeket a pillanatokat és perceket, aztán Vanda arcát, szemeit figyelem, az életet és örömöt látom benne, de ez más, mint amit eddig tapasztaltam. Megnevezhetetlen érzések keverednek bennem, kellemes és bizsergetős, az életet éltető erők ezek. Eddig erről az érzésről fogalmam sem volt. 

 

pexels-photo-356225.jpeg

Fotó: Pixabay

 

Nem tudom hány óra van, de a hangulat nagyon oldott, amikor megpillantom Pálinkás Norbert rendezőt. Igen, ő a meglepetés vendégünk, ő készítette a Tabukról tabuk nélkül című dokumentumfilm sorozatot. Vandával örömmel üdvözöljük. Néhány hónapja ebben a klubban is forgattunk, a stáb fegyelmezetten dolgozott, és pontosan tudjuk, nekik ez egy komoly kihívás volt. Igyekeztek úgy ott lenni, hogy az intim helyzeteket ne zavarják meg, de arra törekedtek, a nézők ne maradjanak le semmiről. Már megint nosztalgikus vagyok! 

A társalgó bejáratához valahonnan székek kerülnek elő, és már azon kapom magam, indul a bemutatkozás. A közönség mindenhol helyet foglal, kíváncsian várják a fejleményeket. Maci egy Márai idézettel kezd, érzem a hangjában, ő is izgul.

Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet. (Márai Sándor)

Igen, emberek vagyunk mi is, és beszédében visszatérő fogalomként megjelenik a tisztelet. Megtörténnek a bemutatások, és meglepetés vendégünket taps fogadja. Ez nagyon jól esik! Jó döntés volt meghívni. Azon kapom magam, hogy Vanda a mikrofont rutinosan kezembe nyomja, és ebben a pillanatban fogalmam sincs mit mondjak. De valahogy sikerül összeszednem magam, és képes vagyok fejemben értelmesnek mondható gondolatokat összerakni. Ahogy beszélek, abban a pillanatban törlődik is a gondolat. 

Aztán Vanda kezd egy kis monológba, de már az elején lefagy. Filmes vendégünk rutinosan felismeri a helyzetet, és beszélni kezd. Nagyon jó a hangulat, becsúszik néhány poén is, majd Vanda életre kelve beszélni kezd. Minden rendben van, aztán a mikrofon újra a kezemben találom, beszélek, és megint törlődik minden... 

Maci is mond még néhány fontos gondolatot, a kérdésekre is válaszolnak a többiek. Megköszönjük a megtisztelő figyelmet, és ettől a pillanattól kezdetét veszi a swinger buli. Egységben érzem a csapatot, biztosan elfogult vagyok, de a többség oldott állapotban van. Az egyik vendégünknek szülinapja van, és tűzijátékkal köszöntik. Valahonnan előkerül egy tálca pezsgő is, biztosan Maciék intézték így. Miket is kínálnak, de nem merünk inni, úgy gondoljuk, hosszú lesz az éjszaka.

Folyamatosan cserélődnek a beszélgető partnereink, igyekszem mindenkire koncentrálni. Én még klubban ennyi önfeledt embert nem láttam. Mosolyog a lelkem, és tudom, ezek a percek életünkre nagy hatással lesznek. Pálinkás Norbertet sem "kímélik", barátkozó és ismerkedő emberekkel beszélgetünk, a nyitottság, és közvetlenség betölti a teret. 

 

celebrate-1786189_960_720.jpg

Fotó: Pixabay

 

Éjfél után lehet már, és az alsó szinten úgy tízen lehetünk. A csigalépcső melletti cipős szekrény rendezetten megtelt papucsokkal, magassarkú cipőkkel. Milyen fegyelmezettek? - mosolygok magamban. A többiek a felső szinten vannak, és ki tudja mi történik? Vajon az "első bálozók" hogyan élik meg ezt az éjszakát? Szívesen mi is terepszemlét tartanánk, de nem tehetjük, hiszen beszélgető partnereinket nem hagyhatjuk magukra. Pontosan tudtuk, hogy ez az éjszaka ilyen lesz. 

Egy ismerős férfi kéri, hogy négyszemközt beszéljünk néhány másodpercet. Azt szeretné, ha első közös klubos élményüket velünk élhetnék meg. Nem kapok szikrát! Mit is mondhatnék egy ilyen felkérésre? A párja nagyon csinos nő, de azért ez nem így működik. Nekünk is kell a játék, a flört, hogy a vágy és szenvedély önmagát felépítse. Kedvünkre való emberek, de csak motyogok valamit, nem akarom megsérteni...Sarkon fordul... 

Fél kettő körül érkeznek a legfiatalabb vendégeink. Huszonegy és huszonkettő évesek. Egy kis beszélgetés velük, aztán együtt átmegyünk az étkezőbe. Vandával eszünk egy banánt, de nem unjuk. Egy másik pár is hozzánk csapódik, megköszönik a blogot, és a létezésünket. Mély gondolatok, és a szemekben őszinteséget látok. Ez jól esik. 

Vissza a bárpulthoz. Újabb beszélgetések kezdődnek, Pálinkás Norbi elköszön tőlünk. Hajnali három körül a fiatal párnak megmutatjuk a felső szinteket. Fülledt erotikus hangulat vesz körül minket, szexelő párok mindenütt. Diszkréten és hangtalanul megyünk körbe. Nagyon fáradtak vagyunk...

Negyed öt van, álmosak vagyunk, de nem akarunk elvonulni. Mindenkitől szeretnénk elköszönni, mert így illik és ezt mi is így érezzük helyesnek. Az itt alvók takaróval a kezükben vonulnak fel valamilyen zugot keresve, hogy álomra hajtsák fejüket. 

Az esti mese szignálja jelzi a buli végét, aztán a zene is elhalkul. Macival beszélgetünk a recepciós pultnál, mi is kérünk két takarót, mert muszáj egy kicsit pihennünk. Zsong a fejem, egy nyugodt és kényelmes helyet keresünk, hogy pihenhessünk néhány órát. Csak a vízágy és a nagy körágy szabad. Vízágynál próbálkozunk először,de nem jön be. Nincs mit tenni, elfoglaljuk a körágyat. Ekkora ágyon még úgysem aludtunk. 

 

omar-medina-films-1612679_960_720.jpg

Fotó: Pixabay

 

Hallgatjuk a kinti viharos széllökéseket és a szakadó eső zaját. Arra gondolok, pár hét múlva, megismer minket az ország, és sokan fogják tudni, kik írnak a szexről tabuk nélkül. Jó itt összebújni, fáradtan egymás testét ölelve. Álmosak vagyunk, de nehezen alszunk el. A kinti zajokra, és a fényre percenként felébredek, aztán újra mély zuhanásba kezdek...

Látom magunkat fentről, a nagy piros körágyon fekszünk. Az ágy méretéhez képest kicsik vagyunk. Nagyon elfáradtunk, de megérdemeljük ezt a nagy piros pontot...

 

Ne feledd! Október 27-én 21 és 23 óra között Vályi Gábor szexológussal élő műsorban beszélgetünk. Itt tudod meghallgatni az élő műsort. 


 

Botond 

 

FONTOSAmennyiben már like-oltad a Facebook-os oldalunkat vagy most szeretnéd ezt tenni, légyszíves először nézd meg rövid videónkat! 

ÖSSZES POSZTUNK EGY HELYEN 

Ne maradj le semmiről! Köves minket ITT a Facebook-on!

 

Ugyanitt létrehoztunk egy titkos csoportot is, ahol ebben a témakörben mindenki kölcsönösen megoszthatja tapasztalatait, véleményét és természetesen kérdezhet, ismerkedhet is. Nem csak swingereknek javasolt csoport! Amennyiben szeretnél a csoport tagja lenni, like-old a Fb-os oldalunkat és privát üzenetben jelezd ezt az igényed.

A bejegyzés trackback címe:

https://swingerpar.blog.hu/api/trackback/id/tr9313086586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fánkevő Fáncsi 2017.10.28. 20:06:27

Mi az hogy tabuk nélkül ? Hol van az interneten az a sok tabu ? Akármilyen pornót nézhetsz 3 kattintás után. Mint ahogy ez is az akar lenni, csak nem vizuális fajta. A pornó sokat hoz a konyhára. De legalább ha "irodalmárkodtok" , akkor kitalálhatnátok valami eredetibb címet.
Vagy azt akarjátok sugallani, hogy a swinger klub az valami tabu ? Hahaha. Nem tabu az csak baromság, nagyobb a veszteség mint a nyereség.
A szó egyébként azt jelenti, hogy valamiről nem beszélünk, nem veszünk tudomást, nem említjük, tilos. A swinger klub nem tabu.

Capt. Hindsight 2017.10.28. 20:23:22

Szerencsére a "fontos gondolatokból" (kínos ökögés) ide semmit nem írtatok.

Siklósi Botond · http://swingerpar.blog.hu/ 2017.10.29. 16:11:58

@Nemzeti here pörkölt:
Annyit helyesbítenék, a dokumentumfilm sorozat címe Tabukról tabuk nélkül. Október 27-én indult a SPEKTRUM TV műsorában 22 órakor. Heti rendszerességgel következnek az új részek péntekenként 22 órai kezdéssel. Minket az ötödik részben ismerhet meg a nagyközönség november 24-én.
süti beállítások módosítása